Iványi Tibor (1928–2009) emlékezete

Ma, 2022. július 19-én kilencvennégy esztendeje, hogy megszületett Iványi Tibor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) egyházalapítója, 28 éven át vezető lelkésze, a Wesley János Lelkészképző Főiskola alapítója és tanára. Hat évtizedes szolgálatát befejezve, tizenhárom éve, 2009. november 17-én, életének 81. évében hunyt el.

A mai születési évfordulón kedves kollegánk, Schlesinger Hanna egy korábbi emlékírásával idézzük fel Iványi Tibor – Tibor bácsi – alakját!

„Metodista lelkész volt, bátor és bölcs ember. Szembe mert szállni a »létező szocializmus« hivatalnokainak lélekölő packázásaival, csakúgy, mint a rendszerváltoztatás után kibontakozó, különböző területeken megnyilvánuló gyűlölködéssel.

Izrael és a zsidó nép őszinte barátja volt. Éppen a Szentföldre készült, amikor Mennyei Atyánk a legszentebb országba szólította.

Iványi Tibor 1928-ban született.

1974-ben az Állami Egyházügyi Hivatallal való konfliktusa miatt állásából elbocsátották, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Lelkészi tevékenységét gyakorlatilag illegalitásban végezte.

A »hatósági üldöztetés« idején hívta életre lelkésztársaival a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET), melynek a kezdetektől (1974-től) haláláig az elnöke volt.

A hatóságok letartóztatásokkal, kilakoltatásokkal, perekkel akarták megakadályozni az általa vezetett egyház működését.

Iványi Tibor hívei, Nyíregyházán lévő közössége – melynek negyven éven át volt pásztora –, hűségesen kitartottak mellette az Egyházügyi Hivatal támadásai, koholt vádjai ellenére. A hatóságok, önállósulási törekvései mellett, azért is támadták őt, mert Gábor fia, aki maga is lelkész, a demokratikus ellenzék szimpatizánsa volt, akit emiatt több alkalommal letartóztattak.

Egyházukat hivatalosan csak 1981-ben tudták elismertetni.

A MET kiemelkedő karitatív tevékenységet végez az általuk alapított Oltalom Karitatív Egyesületen keresztül is, melyhez hajléktalanokat gyógyító kórház is kapcsolódik. A hajléktalan ellátásban, a szállók és a konyha működtetésén kívül megalakították a »Fűtött utcát«, ahol azok az utcákon kallódó emberek is eltölthetik az éjszakát, akik nem tudnak bejutni egyetlen szállóba sem, és itt élelemhez, meleg teához juthatnak.

Iványi Tibor egyháza hozta létre a nemzetközi hírű Wesley János Lelkészképző Főiskolát, ahol nemcsak lelkészeket és teológusokat, de szociális munkásokat és pedagógusokat is képeznek. A főiskola, együttműködési szerződést kötött az ORZSE-vel, a Magyarországon működő zsidó egyetemmel, és több külföldi felsőoktatási intézménnyel is.

A Wesley-iskolahálózatot tucatnál több budapesti és vidéki iskola és óvoda alkotja, ahol többek között hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását végzik. Példaértékű a felnőtt oktatás is, amelyben szakmát is tanulhatnak azok, akik eddig azt nem tudták megtenni.

Az emberi méltóság védelmében rendezvényeket tartanak évek óta, komoly belső tartalommal megtöltve azokat, megismertetve a környezetet a kisebbségek életével, történelmével, kultúrájával.

A kisebbségek érdekében megannyi deklarációt nyújtottak be az egyház meghatározó személyiségei az emberi méltóság védelmében, mélységesen elítélve a rasszizmust, a gyűlöletet.

A MET képviselőit ott láthattuk minden Izrael és a zsidóság melletti megmozduláson, rasszizmussal szembeni tüntetésen.

»Reménykedve bízunk abban, hogy hazánk vallási közösségei mielőbb és meggyőző egyértelműséggel készek lesznek a saját országunkban és saját híveik körében is aggasztóan teret nyerő ordas eszmékkel szembeni elkötelezett fellépésre« – nyilatkozta egyházuk.

Izrael háború által sújtotta területeiről már négy alkalommal láttak vendégül zsidó gyermekeket a MET-hez kapcsolódó intézmények.

Jeleskedtek a könyvkiadásban is; olyan hézagpótló könyveket jelentettek meg, mint pld. Naftali Krausz »Ősi Forrás«-sorozata, mely az Ószövetség világát jeleníti meg, ezzel is közelebb hozva, megismertetve a zsidó életet és gondolkodásmódot az olvasóval.

Az Iványi Tibor által vezetett karitatív és kulturális »birodalom« kiapadhatatlan forrásává vált a különböző kultúrájú-vallású emberek megbékélésének, a felemelkedés lehetőségének.

Ha Budapesten tartózkodtam, igyekeztem minden alkalommal felkeresni Őt és feleségét, mint a család barátja.

Tibor bácsi rengeteg elfoglaltsága mellett mindig szakított időt arra, hogy üdvözölje az érkezőt, és búcsúzzon a távozótól.

Tibor bácsit hatvanévi boldog házassága során szép családdal áldotta meg az Örökkévaló.

Tizenegy gyermeke közül lelkészek, orvosok, parlamenti képviselők kerültek ki. Hatvankét unokája, tizenkét dédunokája van.

Tudtuk, hogy betegséggel küzd, reménykedtünk, hogy legyőzi, mint annyi mindent életében. Vártuk itt Izraelben, hogy gyógyulni jön. Készültem, hogy üdvözlöm az érkezőt…

Legyen emléke áldott!”

(Szöveg-forrás: https://www.breuerpress.com/2009/11/22/bucsu-ivanyi-tibortol/, kép-forrás: MET;  letöltések ideje: 2022. július 19.)

Iványi Tibor, születési nevén Lautenbach Tibor Jenő (Budapest, 1928. július 19. – Budapest, 2009. november 17.) metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítója és első elnöke.

Iványi (Lautenbach) István (1886–1957) evangélikus vallású magánhivatalnok és az izraelita vallású Freund Mária gyermekeként született. Középiskolai tanulmányait részben a Budapesti Evangélikus Gimnáziumban végezte. A második világháborút követő magyarországi ébredés időszakában jelentkezett a Magyarországi Metodista Egyházban lelkészi szolgálatra. A világháborút súlyos veszteségekkel átvészelő egyház missziójába vele egy időben fiatalok egész sora kapcsolódott be, így Sinka Magdolna – Iványi Tibor későbbi felesége –, Sinka György, Szabó Andor, Varga Cecília és Wladár Antónia.

Az apai ágon evangélikus családból származó Iványi Tibor 17 évesen került a Pesti Metodista Gyülekezetbe (V. ker. Felső erdősor 5.), Szécsey János igehirdetése nyomán itt jutott élő hitre, és itt kapott elhívást a lelkészi szolgálatra. 1947-ben 19 éves fiatalemberként Szolnokra helyezték, ahol kilenc éven keresztül gyülekezetalapítási missziót folytatott, ő lett az egyház Szolnoki Körzetének megalapítója. Az 1949-es diakónusszentelést követően, 1956-ban Ferdinand Sigg metodista püspök szentelte fel lelkésszé Budapesten, a Pesti Metodista Gyülekezetben, Szabó Andorral, Szuhánszki Jánossal és Wladár Antóniával együtt.

1957-ben Hecker Ádám metodista szuperintendens a Nyíregyházi Körzet lelkészévé nevezte ki, amelyet tizennégy éven keresztül vezetett. Szolnoki szolgálata idején öt, Nyíregyházán hat gyermeke született.

1973-ban az Állami Egyházügyi Hivatallal kialakult konfliktusa miatt az egyház a Miskolci Körzet vezetésével kívánta megbízni. Az áthelyezést azonban – azt személye elleni támadásként értelmezve – nem tudta elfogadni. 1974-ben két lelkésztársával, valamint két diakónussal és a hozzájuk kötődő hívekkel együtt kivált az egyházból. A csoport 1981-ben kapott állami elismerést Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség néven. A MET elnöke 2009-ben bekövetkezett haláláig Iványi Tibor volt. Elnökségi szolgálatának idejéhez köthető az egyház kiterjedt oktatási és szociális intézményhálózatának kialakítása, valamint többek között az Oltalom Karitatív Egyesület, a fővárosi Hajléktalan Szálló, Népkonyha, Kórház, és a Wesley János Lelkészképző Főiskola megalapítása.

(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Iványi_Tibor; letöltés ideje: 2022. július 19.)

https://www.youtube.com/watch?v=v1aDfZkjMeQ