Az 1996. októberében megnyitott Férfi Átmeneti Szálló önellátásra képes, lakhatással nem rendelkező, nagykorú férfiak részére biztosít átmeneti elhelyezést az életvitelükhöz szükséges szolgáltatásokkal és szociális, mentálhigiénés segítséggel.

Olyan aktív korú és munkaképes hajléktalan személyek részére adunk biztos lakhatási lehetőséget, akik munkahellyel, vagy egyéb rendszeres munkalehetőséggel rendelkeznek. Elsődleges célunk, hogy az eredményes gondozás érdekében együttműködést alakítsunk ki az „élethelyzetüket változtatni akaró” vendégeinkkel, akik a társadalomba való visszailleszkedésért, egyéni sorsuk rendezéséért önmaguk is tenni akarnak. A közösen megfogalmazott céloknak megfelelően a szociális munkás és a lakók között egyedi gondozási szerződés (gondozási, felzárkózató programmal egybekötve) jön létre.

2004-ben az egyesület pályázati források révén, az addig 18 férőhellyel működő intézményt, teljesen felújította és átalakította. A férőhelybővítés által 20 fő elhelyezése vált lehetővé a hagyományos átmeneti szállás funkciójával és szolgáltatásaival. Négy háromágyas, kettő kétszemélyes és egy négyszemélyes szobában kapnak elhelyezést a lakók, tisztálkodási, mosási, főzési és pihenési lehetőség biztosítása mellett.

Az egyesület szolgáltatási területei közül a hajléktalan személyek által igénybe vehető szolgáltatások között a „Férfi Átmeneti Szálló” képviseli a tartósabb elhelyezést és a hosszabb időszakra szóló gondozás megoldását. Ez az ellátás van a legközelebb a kikerüléshez a hajléktalanságból.

Bekerülési feltételek:

  • jelentkezés az átmeneti szállóra az ügyeletesnél vezetett előjegyzési naplóba, majd a szakmai team megbeszélése alapján felvétel,
  • igazolt, állandó munkahely,
  • az éjjeli menedékhelyen eltöltött idő.
    Erre azért van szükség, hogy az ügyeletesek megismerjék a jelentkezőt, és érdemi elemzést tudjanak róla adni, a felvételi elbeszélgetés alapján.

A szállón a jogszabályokban előírtak alapján térítési díjat kell fizetni, ezért az itt lakóknak havonta meghatározott és a Lakhatási szerződésben lefektetett összeget kell fizetnie (egyéni térítési díj). Ezen kívül kötelező az előtakarékosság is, ami fizetéstől függ,de minimum havi 5000 Ft.

Az ügyeletesekből és a szociális munkásokból álló team hetente tart megbeszélést, amelyen sor kerül az átmeneti szállóra jelentkező hajléktalanok bekerülésének elbírálása is. A felvételre jelentkezők várólistára kerülnek, és üresedés esetén juthatnak be a szállóra.

A szállóra kerüléskor a lakónak rendelkeznie kell aznapi ÁNTSZ fertőtlenítési igazolással, valamint érvényes tüdőszűrő lelettel. A szállón használatos és a szociális törvényben előírt nyomtatványok kitöltése, a házirend megismerése és elfogadása után a lakó elfoglalja kijelölt helyét a szobában. Ezzel egy időben történik a szobatársak felkészítése is az új lakó fogadására.

Az átmeneti szálláson feladat a lakók ügyeinek intézése, társadalmi integrációjuk elősegítése, életvitelükből adódó egyéni problémáik rendezése, kapcsolataik ápolása. Segíteni kell alapvető fizikai, mentális és szociális szükségleteik kielégítését is, amelynek tág teret ad az egyesület egyéb szociális és egészségügyi szolgáltatásainak az igénybevétele, illetve a karitatív tevékenységből adódó segítség lehetősége.

Leginkább támogatandó cél a hajléktalan személy társadalomba való visszailleszkedésének elősegítése, a meglévő munkahelyének megtartása jövedelmének beosztásához és a takarékossághoz kapcsolódó segítségnyújtáson keresztül.

A 2001-ben elindított készségfejlesztő foglalkozásokat (kézműves foglalkozás, mentálhigiénés program) folyamatosan tudjuk biztosítani. A program keretében csoportos képesség felismerő- és fejlesztő beszélgetéseket vezet az erre a programra felkért pszichiáter – addiktológus. A beszélgetéseken különös figyelmet fordítanak a szenvedélybetegségek, a rehabilitáció, illetve az esetleges lakásmegoldás utáni helyzet feldolgozásának témaköreire. A program hozzájárul ahhoz is, hogy javuljanak a kliensek egymás közötti kapcsolatai, bővüljenek a konfliktusok megoldási módszerei, és érvényesüljön az egymás közötti hatásos konfliktuskerülés és kezelés is .

A Férfi Átmeneti Szálló szakmai munkáját integrált intézményként együttműködésben látja el a Dankó u. 9. alatti egységekkel. A munkatársak rendszeres konzultációt tartanak (team megbeszélések, eset megbeszélések) a hajléktalanok problémáinak eredményes megoldása érdekében.

Fenntartó: Oltalom Karitatív Egyesület
Intézmény neve: Férfi Átmeneti Szálló
Intézmény vezető: Kürthy Viktória
Címe: 1086 Budapest, Dankó u. 9.

Telefonszáma: (06-1) 210-5400/ 258, 117 mellék, e-mail: atmenetiszallo@oltalom.hu
Férőhelyek száma: 20