Kispesti lelkipásztorunk, Iványi Miklós Ukrajnában járt

„Az elmúlt héten Kijevben és környékén (Makariv, Andrijivka, Borogyanka, Szeverinyivka) járhattam egyházam, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület küldötteként. Ez az a terület, amely legelsőként találkozott az orosz hadsereg brutalitásával. Szétlőtt házakkal, megnyomorított egzisztenciákkal, kulturális emlékek szétlövésével, életüket mentő belső menekültekkel találkozhattunk lépten-nyomon. Az a segítség, amit vihettünk, csepp a tengerben ahhoz az ordító szükséghez képest, amit láthattunk. Mégis hálás köszönet illeti azokat, akik nem törődve a magyar vezetés által sugallt gondolattal, miszerint Ukrajnának az lenne a dolga, hogy behódol az oroszoknak, szükségét érezték annak, hogy inkább az Örökkévaló parancsának engedjenek: Segítsd a bajban lévőt!”

Bővebben a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) honlapján:

https://metegyhaz.hu/2022/09/27/ivanyi-miklos-kispesti-lelkipasztor-ukrajnai-beszamoloja/

(Fotók: Kocsik Tekla)


750.000-, Ft gyűlt össze Oltalom Karitatív Egyesületünk javára

„A szülinapi tortánkat annak teljes egészében Iványi Gábor és az Oltalom Karitatív Egyesület kapja. Ünnepeljetek velünk Békességben, Barátságban, Megértésben és Szeretetben, Mi így szeretnénk!” – állt a Docpiano Band 10. születésnapi beharangozójában, „Jubileódiák”, (Jubileumi Melódiák, sic.) koncert-meghívójában a közösségi médiában.

A szeptember 25-én, vasárnap, a szegedi színházban – Réti László Rotary District 1911-kormányzó fővédnökségével – megrendezett „Jubileódiák” című zenei esten 750.000-, Ft gyűlt össze Oltalom Karitatív Egyesületünk javára, melyért ezúton is hálás szívvel mondunk köszönetet!

A Docpiano Band Bolyki Balázs, Bálint Zsolt „Bálna” és Borovics Tamás közreműködésével szórakoztatták a nagyérdeműt. 

A Docpiano zenei világáról, elmúlt egy évtizedéről – saját magukról, saját maguktól – az alábbiakban, a koncertet megelőzőleg közreadott kis összefoglalójukból bővebben:  

„»Tudtuk, csak nem sejtettük!«

Amikor összesodort minket az Élet, rövid úton megállapítottuk, hogy két – az élet minden területén – ennyire különböző embert még egy algoritmus sem tudna kidobni… Különös véletlen, hogy az egyetlen közös metszéspont – ami viszont mindkettőnk számára a legnagyobb szerelem – a zene volt, amiben a fentiek ellenére pillanatok alatt olyan »gondolatolvasás« alakult ki, amely talán egyszer adatik meg az életben, ha egyáltalán. Ennek örültünk, Vincent… Így kezdődött közös történetünk, amelyben évi 100+ estét muzsikálva kezdetben klubokban, rendezvényeken, fesztiválokon, később saját koncertjeinken rengeteget tanultunk egymástól és a világról, lépésről lépésre kialakítva saját arcunkat, azaz hangzásvilágunkat.

»És milyen stílusú zenét játszotok?« hangzik el minden alkalommal, amikor szóba kerül, hogy – amennyiben a világgazdaság avagy a közegészségügy körülményei ezt aktuálisan lehetővé teszik – »profi« zenészek vagyunk. 

Éppen azért, mert a kérdésre magunk sem tudunk rövid és egyszerű választ adni, mindketten úgy gondoljuk, hogy a Docpiano Band-nek még legalább tíz évnyi feladata van. Elkészítettünk négy albumot, amelyeken számunkra kedves, vagy fontos üzenettel bíró dalokat engedtünk át önnönmagunk »szűrőjén«, kicsit vagy nagyon áthangszerelve és újra értelmezve, hogy tőlünk hitelesen és szívből szólhassanak, ezeket »KultRemake« daloknak neveztük el.

Írtunk kampánydalt, fesztiválindulót és reklám melódiákat, mert hittünk benne, hogy jó célt szolgálunk vele, mindamellett jóleső kihívásnak és fejlődésünk állomásainak tekinthettük őket.

Megálmodtunk egy előadást családi emlékeinkből, huncut felmenőinkről, ami az egymás békés elfogadásán alapuló világ iránti elkötelezettségünk alapjain állva az »Egy Klein volt, hol nem volt«, a »Koncertmese« címmel debütálhatott a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházának színpadán.

Ötödik »gyermekünk«, a »HAKOL BESEDER« című válogatás, héber nyelven azt jelenti: »Minden Rendben«, vallási énekek, liturgikus idézetek és mai izraeli pop dalok útján mutatja be az emberi érzések egyetemlegességét országtól és vallástól függetlenül, hirdetve a tolerancia és a sokszínűség – mint az egyik legfontosabb társadalmi érték – fontosságát. Fenti törekvéseinkkel és az albumot bemutató jótékonysági koncertekkel 2017. évben a Magyar Rotary Zenei Nagykövetei lettünk, ami számunkra egy életre szóló megtiszteltetés.

Az utóbbi időszakban a korábban előszeretettel használt »XXI. századi technika vívmányait« kissé hátrahagyva dolgozunk a »Szerelem Akusztikája« című anyagunkon, amelyből lassan elkészül egy lemeznyi – a hölgyek talán nagyobb örömére –, szinte kizárólag énekkel és zongorával.

Így telt hát az elmúlt 10 évünk, amiből a »Jubileódiákat« (igen, Jubileumi Melódiákat, sic.!) csemegéztünk össze, hogy azokat szeretett és tisztelt Barátaink, Bolyki Balázs, Bálint Zsolt »Bálna« és Borovics Tamás közreműködésével, Nektek előadva közösen ünnepelhessünk és a koncert teljes bevételével egy Igaz Embert, Iványi Gábort és az Oltalom Karitatív Egyesületet segíthessük!”

( Szöveg- és kép-források: Docpiano Band-Facebook – https://www.facebook.com/docpianoband ; 

Szeged Televízió – https://www.facebook.com/SzegedTV/videos/5431100393644030/?extid=NS-UNK-UNK-UNK-IOS_GK0T-GK1C )


Pedagógusaink csatlakozása a polgári engedetlenségi mozgalomhoz

A MÁV-telepi Wesley iskolánkban múlt pénteken (szeptember 23.) készült filmünk megörökíti pedagógusaink csatlakozását a polgári engedetlenségi mozgalomhoz. Tiltakozásuk célja, hogy a pedagógusok jobb körülmények között, magasabb bérért és kevesebb óraszámmal dolgozhassanak, hogy több idejük legyen felkészülni a tananyag minőségi átadására, valamint a pihenésre is két munkanap között, hiszen ők csak „tanítani szeretnének, de nem mindegy, hogyan.”

Hírmondó-kisfilmünk: https://www.facebook.com/metegyhaz/videos/2031980320323981/


Az Oltalom Karitatív Egyesület a Facebookon:
https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/