Közlemény

Ukrajnai háborús menekülteket fogad néhány napos feltöltődésre az Oltalom Karitatív Egyesület.

Az idelátogató családok – melyek férfi tagjai jelenleg is harcolnak, vagy a háború során elhunytak - korábban a legsúlyosabb összecsapások elől települtek át Ungvárra.  A nők és a gyerekek csütörtöktől szombatig vendégeskednek Budapesten, ahol egyebek mellett az Állatkertbe, a Csodák Palotájába és a Fővárosi Nagycirkuszba látogatnak majd el.

A harmincnyolc fős csoport számára magántámogatók és ukrajnai szervezetek (az Argo Alapítvány,az Ungvár Ereje Jótékonysági Alapítvány, valamint a Vodograj Menedékház) segítségével sikerült megszervezni a színes szórakoztató programokat abban a reményben, hogy legalább néhány napra sikerül feledtetni velük az átélt borzalmakat.

A program megnyitójára ma délután 13 órakor kerül sor szervezetünk Dankó utcai központjának dísztermében. Az Oltalom nevében hálás köszönetet mondok minden támogatónak és közreműködőnek.

A részletes program: 

JANUÁR 19. CSÜTÖRTÖK                                                     

13:00   Ebéd, elnöki köszöntő- Oltalom VIII. Dankó utca 11. Díszterem                

15:00   Fővárosi Nagycirkusz                        

17:30   Óriáskerék                                        

JANUÁR 20. PÉNTEK                                                 

10:00   Fővárosi Állatkert                                                     

15:00   Csodák Palotája                                            

17:30   Buszos városnézés idegenvezetővel             

JANUÁR 21. SZOMBAT                                                         

9:30     Sugár Játszóház                                                        

13:30   Kézműves foglalkozás/Ruhabörze/Ajándékozás       Kápolna, 3-as terem, könyvtár

16:00   Indulás Ungvárra                                          

Budapest, 2023. 01. 19.

Tisztelettel:

Iványi Gábor,elnök