Ukrajnai belső menekült gyermekek vendégül látása

Háborús menekült vendégeink ellátására összesen 1,7 millió Ft támogatás érkezett, amiből mintegy 400 ezer Ft-ba került az utazásuk és közel 600 ezer forintot fizettünk a 38 fő háromnapi étkeztetésére. A programokra, kedvezményes belépőjegyekre, ajándékokra pedig összesen hétszázezer forint jutott.

A nagylelkű támogatók felajánlásai nélkül az ukrajnai belső menekültek látogatása nem valósult volna meg.

Kisfilmünket az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg: https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/videos/982183206261369

https://oltalom.hu/2023/01/27/tisztelt-adomanyozo-kedves-tamogatonk/

Tanárok nélkül nincs jövő!

Nagyon nagy a baj a közoktatásban. Erre szeretnénk ismételten felhívni a figyelmet, hiszen a gyermekeink, unokáink jövője a tét!

A tanítói mesterség kihalóban, a nyugdíjasok helyét nem fogja tudni átvenni a fiatalok generációja, mert a mostani körülmények között senki nem fogja ezt a pályát választani. A gyerekeknek élhető jövőt kell biztosítanunk, de ahhoz az kell, hogy legyen, aki használható tudással vértezi fel a jövő nemzedékét. Tanárok nélkül nincs jövő!

Kisfilmünket az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg: https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/videos/939841527024960