ADJ EGY ÓRÁT AZ ÉLETEDBŐL!

Október 17., 17:00

Határozatlan idejű demonstrációt indít a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület.

Nem mi rendeztük így, de ma van az ENSZ által megjelölten a Szegénység elleni küzdelem világnapja is.

A magyar állam eddignagyságrendben 700 millió forint normatív támogatást, és 71 millió forint 1%-os felajánlást vont el tőlünk, ezzel végveszélybe sodorva 20000 kiszolgáltatott, kihívásokkal és mélyszegénységben élő gyermek és felnőtt ellátását, étkeztetését, oktatását országszerte. Gyermekek ezrei kerülhetnek ki azoktatási rendszerből, hajléktalanok százait sodorhatnak szó szerint életveszélybe, kistelepülések önkormányzatai juthatnak csődbe, ha át kell vállalniuk a közétkeztetési szolgáltatásainkat, 500 főiskolai hallgató tanulmányainak folytatása, és ezer dolgozó megélhetése is kérdésessé vált. Eddigi kéréseink egy valódi, megoldást kereső tárgyalásra kudarcot vallottak. Péteken pedig fizetési felszólítást kaptunk: 63 intézményünkben kapcsolhatják ki a gáz- és áramellátást, ha nem rendezzük az elvonások miatt felhalmozott tartozásunkat.

Úgy éreztük, hogy már nincs más választásunk, a tiltakozásunkat más formában is ki kell fejeznünk, így a mai naptól határozatlan idejű demonstrációt indítunk az ellátottjaink, dolgozóink, intézményeink megvédéséért.

Hat pontban gyűjtöttük össze a követeléseinket:

  1. A magyar állam rendezze a MET bevett egyházi státuszát.
  2. A magyar állam visszamenőleg is (2016-ig) rendezze a szerződéssel átvettintézményeink alapnormatívájának és kiegészítő támogatásának kifizetését.
  3. A magyar állam fizesse ki a folyamatosan működtetett oktatási, szociális és egészségügyi tevékenységeink ellenszolgáltatását.
  4. A magyar állam kössön megállapodást a MET-tel az államtól átvállalt feladatok működtetésére.
  5. A megállapodás megszületéséig a magyar állam függessze fel a NAV normatív elvonásait és az MVM szolgáltatás-beszüntetési fenyegetését.
  6. Mind a bérben, mind a szolgáltatók felé való tartozásaink rendezése érdekében folytassanak velünk megegyezésre törekvő tárgyalásokat.

Adj egy órát az életedből! – ezt a címet adtuk az eseménysorozatnak. Kérjük, hogy napi egy órát töltsenek itt velünk, és így fejezzék ki támogatásukat! Jelezzük együtt a döntéshozóknak, hogy nem tartjuk elfogadhatónak a MET intézményeinek megfojtását, és nyomatékosan kérjük az elhangzott követelések teljesítését. Minden nap 17 és 18 óra között ismert közéleti személyiségek, művészek is felszólalnak és fellépnek majd itt a Dankó utcában, a 11-es szám előtt.

Hálásak vagyunk a legszerényebb összegű támogatásért is, a krízisalapba befizetett összeg most az egyetlen forrásunk, amiből kisebb-nagyobb összegeket tudunk a dolgozóinknak juttatni, akiknek a döntő többsége annak ellenére továbbra is végzi a munkáját, hogy harmadik hónapja nem tudunk fizetést adni. Kérjük, aki teheti, támogasson minket anyagilag is, a legkisebb összeg is életmentő lehet.

Hálásan köszönjük Pikó Andrásnak, a noÁr mozgalomnak és mindenkinek, akik nyílt levélben álltak ki mellettünk, és azoknak a művészeknek, ismert embereknek is, akik jelenlétükkel, posztjaikkal kifejezik szolidaritásukat.

A köztartozások ügyében megtettük a hivatalos lépéseket, beadtunk halasztási és a moratóriumra hivatkozó kérelmet is. Holnap is leülünk az MVM hálózat képviselőivel, nagyon bízunk benne, hogy meg tudunk egyezni, és elhárul a közvetlen veszélyhelyzet. Ugyanakkor hosszú távú biztosítékra, rendszeres, a bevett egyházak szociális és oktatási intézményeinek járó normatív támogatásra van szükségünk, hogy ilyen helyzet soha többé ne állhasson elő. Elkezdtünk olyan megoldásokat keresni, amelyek lehetővé teszik, hogy a MET és az Oltalom intézményei egyre kevésbé függjenek az állami támogatástól, de ehhez a helyzet rendeződésére elengedhetetlen.

Eddig még nem kaptunk választ az ország vezetőitől a hivatalos leveleinkre, talán ez az demonstráció inspirálja őket a válaszadásra.

Szeretnénk a döntéshozók figyelmét arra is felhívni, hogy januárban nagyságrendben 1,3 milliárd forint bevételre számítunk, a több mint 73 ezer adófizető ennyi pénzt ajánlott fel az egyháznak 1%-os támogatásként. Bízunk benne, hogy ez az összeg – az Oltalom Karitatív Egyesületnek felajánlott 1%-os támogatással ellentétben – a mi számlánkra, és nem a NAV-hoz érkezik, és lehetőséget ad a bér- és közüzemi tartozásaink nagyobb részének rendezésére.

A demonstrációt határozatlan időre hirdettük meg, egyelőre október 31-ig kaptunk engedélyt, de ezt bármikor meghosszabbítjuk, amíg a vészhelyzet el nem hárul.

Minden rendelkezésre álló eszközzel az utolsó pillanatig küzdeni fogunk az ellátottjainkért, az intézményeinkért. A támogatásuk óriási jelentőségű, megerősít minket, hogy nem adhatjuk fel, és el kell érnünk a célunkat: folytatni szeretnénk a segítő munkát!

https://metegyhaz.hu/2023/10/17/adj-egy-orat-az-eletedbol/