LEGYEN ÁLDOTT AZ EMLÉKE! - IVÁNYI GÁBOR FERENC PÁPÁRÓL
Az Isten-látó
„Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják” (Máté 5,8)
Ferenc pápa húsvéti útrakelése mindannyiunk gyásza. Van valami megkapó abban, hogy ezen a napon követte Urát, aki a „feltámadás és az élet”. Emlékszem, milyen mélyen megragadott az első pillanattól kezdve, ahogy a társadalmi kérdésekhez nyúlt. Apró fenntartásokkal nagyon szerettem a Felszabadítás teológiája dél-amerikai mozgalmát Leonardo Boffot, másokat és az alapító Gutiérrez atyát. A perui lelkipásztor azt kezdte hangoztatni, hogy a szegénység nem sorscsapás. Emberek tehetnek róla, ezért orvosolható. Egy nap erősen hatott rá Mózes 2. könyvéből a nagy népvezér elhívása, akire Isten egyetlen mondatot bízott: „Engedd el népemet!” Gutiérrez úgy érezte, hogy ezt képviselnie kell a dél-amerikai diktátorok és egyházfők társaságában is a kiszolgáltatott és kizsákmányolt szegények érdekében. Ezért őt évtizedekre szilenciumra ítélték, s nyilvánosan nem misézhetett.
A felszabadítás teológiája a baloldali mozgalmak kedvelt olvasmánya lett, és Ferencet is magával ragadta. Mindjárt trónra kerülésének első időszakában rehabilitálta Gutiérrezt, s vele misézett a Szent Márta ház kápolnájában.
Mindenféle területen követője volt a felszabadítás teológiája szellemiségének, ami nagyobb részt az evangéliumi normákat jelenti. Ferenc „újításai” nem dogmatikai jellegűek voltak, hanem etikaiak. Az ő „reformációja” a jézusi mintához való következetes visszatérésben mutatkozott meg. Nem polgárpukkasztás volt, amikor befogadta Vatikán városba a hajléktalanokat. Nem zavarta, hogy ott mozognak a turisták a szeme láttára, és ők is leheveredhetnek egy padra, sőt még zuhanyozót és vécét is állíttatott nekik. Ugyanígy szószólója lett a menekülteknek, arra kérve papjait, hogy a sok helyütt már üresen álló plébániákra fogadják be azokat, akik otthonukat elhagyni kényszerültek. Sokakat meghökkentett és ellenérzést váltott ki bennük, hogy Isten minden ember iránti megváltó szeretetét a melegekre is kiterjesztette. Háborúellenes volt, a béke alázatos követe. A nagy társadalmi igazságtalanságok ellen szólt, az egész teremtett világ érdekében is képviselve, hogy ami él, fejlődik és mozog, a fűtől az emberig, az mind megérdemli tiszteletünket és odafigyelésünket.
Különleges színt ad a gyásznak, hogy többen szóbahozták az elmúlt évtized egyik legbotrányosabb megnyilvánulását, amikoris az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa többek között demens vénembernek vagy gazembernek nevezte.
Ferenc nem azért volt irgalmas és állhatatos képviselője a humanizmusnak, mert katolikus volt. Embersége mindenek fölött állt. Ezért, aki acsarkodik, gyűlölködik és gyalázkodik, annak nem áttérésre, hanem megtérésre kell eljutnia.
Akinek fontos volt egész életén át, hogy lássa a megnyílt eget, és most színről színre látja mennyei Atyját, az természetesen haladt az evangéliumok által megrajzolt úton és megtorpanás nélkül lépett át a múlandó világból az örökkévalóságba. „Boldogok, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva ezt mondja a lélek, mert megnyugosznak fáradtságaiktól, és az ő cselekedeteik követik őket” (Jelenések 14,13)
Legyen áldott az emléke!
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) nevében,
Iványi Gábor

(Archív kép-forrás: internet)
EGYÜTT GONDOLKODUNK, EGYÜTT GONDOSKODUNK!
EGYÜTT GONDOLKODUNK, EGYÜTT GONDOSKODUNK!
Tudtad, hogy hónapok óta veled együtt működtetünk iskolákat, hajléktalanszállókat, bölcsődét, kórházat?
Tudtad, hogy reményt és esélyt adsz több száz rászorulónak és munkatársunknak?
Tudtad, hogy a felajánlásod, adományod kiállás egy emberségesebb társadalomért?
TEGYÜNK EGYÜTT EGY EMBERSZERETŐ ORSZÁGÉRT!

Megbékélés Háza – Zenés áhítat 2025. április 28. hétfő 19:00 óra
Gulyás Márta és növendékeinek kamaraestje (2)
Brahms: Esz-dúr szonáta klarinétra és zongorára, op. 120 no. 2
Eszenyi Zsombor (klarinét) Hargitai Leila (zongora)
Sosztakovics: d-moll szonáta gordonkára és zongorára, op. 40
Hagiwara Izumi (gordonka) Gulyás Márta (zongora)
Brahms: d-moll szonáta hegedűre és zongorára, op. 108
Aoki Kanon (hegedű) Mizuno Kaisei (zongora)

FIGYELEM! ÖNKÉNTES ÜGYELETI SEGÍTŐKET KERESÜNK HAJLÉKTALANSZÁLLÓINKBA!
FIGYELEM! ÖNKÉNTES ÜGYELETI SEGÍTŐKET KERESÜNK HAJLÉKTALANSZÁLLÓINKBA!
Budapesti hajléktalanellátó intézményeinkbe várjuk olyan önkéntesek jelentkezését, akik alkalmanként 12 vagy 24 órás műszakban vállalnák az ügyeletei munkában való közreműködést. Köszönjük, ha munkáddal támogatsz minket!
Részletes információ: Farkas Barnabás
Tárgy: ÖNKÉNTES ÜGYELETI SEGÍTŐ
TALÁLKOZZ IVÁNYI GÁBORRAL A LÁNG TÉKÁBAN!
TALÁLKOZZ IVÁNYI GÁBORRAL A LÁNG TÉKÁBAN!
Iványi Gábor két új kötetét dedikálja április 23-án, szerdán 16:30-tól a Láng Tékában - 1137 Pozsonyi út 5. A könyvek megvásárlása a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület munkáját támogatja.
https://metegyhaz.hu/adomanyozasok/#ado-1
Várunk minden érdeklődőt szeretettel!






