Adj egy órát az életedből! – 2023. november 10.

Felszólalnak: Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) elnöke, valamint Pikó András újságíró, politikus, Budapest VIII. kerülete polgármestere.

Találkozzunk 2023. november 10-én, pénteken délután 17.00 órától a Dankó utca 11. szám előtt!

Krízisalapra gyűjtünk!

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Számlaszám: OTP Bank Nyrt. 11708001-20520380


A Telex tudósítása orosházi iskolánkról

A Telex tudósítása orosházi iskolánkról:

„Menedék a gyerekeknek

Nagyné szerint az elmúlt 13 év alatt nagyon szépen működött minden, mert Iványiék nemcsak fenntartják az intézményt, hanem törődnek a gyermekekkel és a dolgozókkal is, a lelkész gyakran meglátogatta őket tanév végén, illetve a tanév elején, és karácsonykor is. Emellett 2010 óta kibővítették az intézményt óvodával és szakiskolával is.

»Nagyon sok olyan gyerekünk van, aki többéves hányattatás után került ide« – magyarázta Nagyné a Telex tudósítójának.

»Máshol nem volt sikerélményük, a végén kullogtak a sornak, mert egy normál iskola nem tud felkészülni egy nehezebben, lassabban tanuló gyerekre« – mondta.

A Wesley-ben minden diák tanulási nehézségekkel küzd. »Amikor hozzánk megérkeznek a gyerekek, sokan még hónapokon át nem hiszik el a Wesley-ben sem, hogy biztonságos, elfogadó, felé szeretettel forduló közegbe kerültek, és eltart nekik egy ideig, amíg ezt átérzik« – mondta.

»Van olyan gyermek, aki két másik általános iskolába is járt, mind a két helyen érzelmileg és fizikailag is bántalmazták a diáktársai, de nálunk már jól érzi magát.«”

A teljes cikk: https://telex.hu/belfold/2023/11/10/ivanyi-gabor-egyhaza-iskolai-fogyatekosok-fejlesztese

Krízisalapra gyűjtünk!
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
Számlaszám: OTP Bank Nyrt. 11708001-20520380


Kiállítás és aukció az Oltalom Karitatív Egyesület javára

„Képekkel, fotográfiákkal, grafikákkal, festményekkel szeretnénk hozzájárulni Iványi Gábor intézményeinek fennmaradásához. Kortárs művészek felajánlásaiból rendezünk kiállítást és aukciót 2023. december 4-6. között a FUGA Budapesti Építészeti Központban (V. Petőfi Sándor utca 5.).

Már több kép beérkezett hozzánk, de köszönettel fogadjuk minden művész, galéria és magángyűjtő olyan alkotását, amelyet szívesen bocsátana aukcióra december 6-án 17:00 órától a legkiszolgáltatottabbak megsegítésére.

A műveket az Oltalom Karitatív Egyesület portáján lehet leadni november 30-ig:

1086 Budapest, Dankó u. 11.

Az eseményen az alkotók mellett az ügyet támogató művészek is fellépnek majd.”

Kapcsolat és további információ:

Takács Zoltán takacs.zoltan@textormedia.hu+36-30-636-7307;

Facebook: Takács Zoltán Photography;

Vajay Zsófia: vajay.zsofia@gmail.com+36-30-843-4672;

https://www.facebook.com/events/1983947021978089/?ref=newsfeed

Szervezők:

Oltalom Karitatív Egyesület
Takács Zoltán Photography
FUGA

https://www.facebook.com/metegyhaz/ )


Adj egy órát az életedből! – 2023. november 9.

Haraszti Miklós író, újságíró, politikus, a Darabbér szerzője, Haagen Imre énekes, színművész és az Egységes Diákfront aktivistái adnak egy órát nekünk az életükből. Találkozzunk 2023. november 9-én, csütörtökön délután 17.00 órától a Dankó utca 11. szám előtt!

Krízisalapra gyűjtünk!

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Számlaszám: OTP Bank Nyrt. 11708001-20520380

https://www.facebook.com/metegyhaz/


Bajban Iványiék – Ki segíti a segítőket? – A Republikon Intézet konferenciát szervez meghívott vendégekkel a válságból kivezető utakról, a szociális és civil szféra hazai lehetőségeiről

🤝 Iványi Gábor és szociális segítő hálózatának neve az elmúlt évtizedekben fogalommá vált. Nap mint nap több mint 20 ezer rászoruló embernek nyújtanak segítséget. Állami feladatot látnak el, ráadásul sokkal hatékonyabban és eredményesebben, mint az állam. Az utóbbi időben azonban ez a tevékenység veszélybe került és több mint ezer dolgozó is elveszítheti a megélhetését.

A Republikon Intézet konferenciát szervez, amelyen meghívott vendégeinkkel a válságból kivezető utakról, a szociális és civil szféra hazai lehetőségeiről beszélgetünk.

📅 Az esemény időpontja: 2023. november 9., csütörtök 10 óra

📌 Helyszín: 1083 Budapest, Dankó u. 11., Wesley János Főiskola díszterme

📝 Regisztráció: https://forms.office.com/e/ULQyz1j3sh

A tervezett program:

🕒 10:00 – Megnyitó

• Horn Gábor, kuratóriumi elnök, Republikon Alapítvány
• Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke

🕒 10:15 – Mit tehet a politika?

• Arató Gergely (DK)
• Kunhalmi Ágnes (MSZP)
• Sebők Éva (Momentum)
• Szabó Tímea (Párbeszéd)

🕒 11:45 – Szünet

🕒 12:00 – A szociális és civil szféra hazai lehetőségei

• Donáth László, lelkész, Csillaghegyi Evangélikus Egyházközösség
• Farkas Barnabás, az Oltalom Karitatív Egyesület szociális hálózatának vezetője
• Herczog László, közgazdász, korábbi szociális és munkaügyi miniszter
• L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője
• Pikó András, Józsefváros polgármestere

▶️ A beszélgetést élőben közvetítjük a Republikon Intézet és az esemény Facebook-oldalán is.

==================================

🇪🇺 A Republikon működését 2018-23 között az Európai Unió „Europe for Citizens” programja támogatja.

https://www.facebook.com/events/6561385110637375/?ref=newsfeed