Ukrajnai háborús menekült vendégeinkről a Klubrádióban

Korábbi közleményünkben már hírt adtunk arról, hogy ukrajnai háborús menekülteket fogadott néhány napos feltöltődésre az Oltalom Karitatív Egyesület. Az idelátogatott családok – melyek férfi tagjai jelenleg is harcolnak, vagy a háború során elhunytak – korábban a legsúlyosabb összecsapások elől települtek át Ungvárra.  A nők és a gyermekek múlt csütörtöktől szombatig vendégeskedtek Budapesten, ahol egyebek mellett az Állatkertbe, a Csodák Palotájába és a Fővárosi Nagycirkuszba látogattak el. A harmincnyolc fős csoport számára magántámogatók és ukrajnai szervezetek (az Argo Alapítvány, az Ungvár Ereje Jótékonysági Alapítvány, valamint a Vodograj Menedékház) segítségével sikerült megszervezni a színes szórakoztató programokat abban a reményben, hogy legalább néhány napra sikerült feledtetni velük az átélt borzalmakat. A látogatásról most a Klubrádióban Józsa Márta 2023. január 26-i, Útszélen című műsora sugárzott egy összeállítást. Az alábbi linkre kattintva hallgatható vissza az adás:

https://www.klubradio.hu/archivum/utszelen-2023-januar-26-csutortok-1500-30607?fbclid=IwAR3E7NOXh24n8HUQybp4N7u8H9eRQ6Ryxgd9OaR5f-bCqQp5w5QEJ6hIZpE

A képhez tartozó alt jellemző üres; KR-adasok-borito.052-utszelen_focuspoint_340x340.jpeg a fájlnév

„Fővárosi Nagycirkusz, Óriáskerék, Állatkert, Csodák Palotája, buszos városnézés. Olyanoknak, akik majd’ egy éve szirénahangban élnek, menekültszállásokon laknak, azt esznek, amit kapnak, úgy tanulnak, ahogy éppen sikerül. Ukrajnai menekültek három napos élménytúrája. ÉS A Strázsa Tanyán fogyatékkal élők laknak, tanulnak gondoznak. Új sorstársaik érkeztek, akiknek ezer bajuk mellett a háború elől is menekülniük kellett. Szereplők: Kucsmás Krisztina önkéntes tolmács Ungvárról; Szása, kelet-ukrajnai menekült és édesanyja; Vajay Zsófia, az Oltalom Karitatív Egyesület programkoordinátora; Némethné Horváth Beáta, a Strázsa Tanya Közhasznú SzociálisSzövetkezet igazgató-elnöke.”

(Nyitókép-forrás + még több felvétel: https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/)


Iványi Gábor lesz a vendége László Ágnesnek február 1-jén, 17.00 órakor a MÚOSZ-ban

László Ágnes újságíró vendége IVÁNYI GÁBOR. 2023. február 1-jén, 17.00 órakor.

Iványi Gábor lelkész, a szabad véleménynyilvánítás apostola, a hazai közélet
megkerülhetetlen személyisége. Az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi
Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke évtizedek óta harcban áll a hatalom uraival, intézményeivel.

2010 óta a közelmúltig félig-meddig földalatti egyházként működtek, de az elmúlt hónapokban is komoly sérelem érte a működésüket. Újabb negyvenmillió forintot tartottak vissza a MET oktatási intézményei után járó normatívákból, és a tanév kezdete óta már mintegy 170 millió forintot vont el tőlük a magyar állam. Így a megnövekedett rezsiköltségek és élelmiszer árak következtében kritikus helyzetbe kerültek azok a konyhák, ahol naponta hatezer ételt biztosítanak az arra rászoruló óvodásoknak, iskolásoknak felnőtteknek. Hogy, mi áll e mögött, kiderül a beszélgetésből és még sok minden más is.

Tény, hogy Iványi Gábor fiatal kora óta szívta magába a társadalmi felelősség és a szociális gondoskodás fontosságát és lelkészként a mai napig ezért küzd. Soha nem adja fel. Szerencsére ebben a küzdelemben nincs egyedül. Sok száz munkatárs és aktivista segíti ezt a küldetést. Kik a legfőbb támaszai, ezt is megtudjuk majd tőle.

A rendezvény, amelyet rögzítünk, ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/d13RrmqtPYB14gY96

( Forrás és bővebben: ERRŐL MÉG NEM BESZÉLTEM SENKINEK -IV. Magyar Újságírók Országos Szövetsége (muosz.hu) - https://muosz.hu/2023/01/18/errol-meg-nem-beszeltem-senkinek-4/ )


Hogy folytatódjon és tovább fejlődjön a párbeszéd és a közös munka az intézmények között

A budapesti kommunikációs team két munkatársa, Kadét Ernő és Gerendás Eszter látogatása az orosházi iskolánkban (Wesley János Gyógypedagógiai Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Speciális Szakiskola). A látogatás célja az volt, hogy folytatódjon és tovább fejlődjön a párbeszéd és a közös munka az intézmények között, hidat képezve ezzel a különböző helyeken nagyon hasonló munkát végzők között. Köszönjük szépen az együttműködést, lesz folytatás. :)

Kisfilmünket az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg az Oltalom Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/videos/603582621778157


Közlemény

Ukrajnai háborús menekülteket fogad néhány napos feltöltődésre az Oltalom Karitatív Egyesület.

Az idelátogató családok – melyek férfi tagjai jelenleg is harcolnak, vagy a háború során elhunytak - korábban a legsúlyosabb összecsapások elől települtek át Ungvárra.  A nők és a gyerekek csütörtöktől szombatig vendégeskednek Budapesten, ahol egyebek mellett az Állatkertbe, a Csodák Palotájába és a Fővárosi Nagycirkuszba látogatnak majd el.

A harmincnyolc fős csoport számára magántámogatók és ukrajnai szervezetek (az Argo Alapítvány,az Ungvár Ereje Jótékonysági Alapítvány, valamint a Vodograj Menedékház) segítségével sikerült megszervezni a színes szórakoztató programokat abban a reményben, hogy legalább néhány napra sikerül feledtetni velük az átélt borzalmakat.

A program megnyitójára ma délután 13 órakor kerül sor szervezetünk Dankó utcai központjának dísztermében. Az Oltalom nevében hálás köszönetet mondok minden támogatónak és közreműködőnek.

A részletes program: 

JANUÁR 19. CSÜTÖRTÖK                                                     

13:00   Ebéd, elnöki köszöntő- Oltalom VIII. Dankó utca 11. Díszterem                

15:00   Fővárosi Nagycirkusz                        

17:30   Óriáskerék                                        

JANUÁR 20. PÉNTEK                                                 

10:00   Fővárosi Állatkert                                                     

15:00   Csodák Palotája                                            

17:30   Buszos városnézés idegenvezetővel             

JANUÁR 21. SZOMBAT                                                         

9:30     Sugár Játszóház                                                        

13:30   Kézműves foglalkozás/Ruhabörze/Ajándékozás       Kápolna, 3-as terem, könyvtár

16:00   Indulás Ungvárra                                          

Budapest, 2023. 01. 19.

Tisztelettel:

Iványi Gábor,elnök


Közlemény

Tamás Gáspár Miklósra emlékezem én is megrendült szívvel. Teszem ezt magánemberként, de egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és felsőoktatási intézményünk, a Wesley János Lelkészképző Főiskola nevében is.

A hetvenes években, a Magyarországi Metodista Egyházból politikai okokból kiüldözött, majd a világi hatóságok által is meghurcolt teológusok, lelkészek számára földalatti teológiai oktatást (repülő egyetemet) szerveztünk. Tanítottak itt kitűnő teológusok, szociológusok és más nagyszerű értelmiségi szakemberek mellett filozófusok is. Erdélyi Ágnes hozta el 1978-ban „lakás akadémiánkra” Tamás Gáspár Miklóst is.

Gazsi nemcsak filozófia történetet tanított, de bibliai görögöt is, hiszen tökéletesen otthon volt ebben a tárgyban is. Történetünk azután összekapcsolódott mind a demokratikus ellenzék, mind a rendszerváltó szabad Magyarország kibontakozásában is. Sokat jelentett számunkra megalkuvást nem tűrő egyenessége, szókimondása, egyértelmű szolidaritása, s mindazok az értékek, amelyeket baloldali liberális értelmiségiként igen magas szinten képviselt. Kicsit mindannyiunk halottja is ő.

Legyen áldott az emléke, legyen a lelke bekötve az élők kötelékébe most, amikor az örökkévalóság útjára vezéreltetett.

„1Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.2Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. 3Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.  4Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! 5Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.)6Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt. 7Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak? 8Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.  9Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: 10Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem. 11Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, 12A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.  13Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. 14Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.) 15Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.  16Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök. 17És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája! 18Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok. 19Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem! 20A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid. 21Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é? 22Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek! 23Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! 24És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” (139. Zsoltár) 

Iványi Gábor

(Kép-forrás: archív / internet / hvg.hu)