MET KÖZLEMÉNY: 1% - ISMÉT NŐTT A MET ÉS AZ OKE TÁMOGATOTTSÁGA

Megtisztelő és felemelő, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) összesen közel 35%-kal nagyobb összegű 1%-os adófelajánlást kapott, mint előző évben, a felajánlók száma pedig 22.000 fővel, több mint 20%-kal nőtt a tavalyihoz képest.

Az OKE 109. 075. 555 forint 1%-os felajánlást kapott, az oktatási és szociális munkánkat támogató Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány pedig 15. 060. 304 forinthoz jutott összesen 10370 adózónak köszönhetően. A támogatható szervezetek közül az OKE a 17. helyen végzett az országos listán.

A MET-nek 113.661 adózó 1. 399. 174. 955, azaz közel 1.4 milliárd forintot ajánlott fel.  Ez azt jelenti, hogy mind a felajánlott összeg nagyságát, mind a felajánlók számát tekintve a MET Magyarországon a 3. legtámogatottabb az egyházak között.

Az MET bejegyzett egyházi státuszát arra hivatkozva vonták vissza, hogy hiába teljesítjük – sokszorosan - a számszerű támogatási követelményeket, nem telt el még elég idő, amíg ez a kiemelkedő támogatás fennállt. Ebben az évben már az időtartam feltételének is megfelelünk, így törvény szerint vissza kell kapnunk a státuszunkat, és az ezzel együtt járó kiegészítő állami támogatásra is ismét jogosultak leszünk – ha a kérelmünket befogadják.

Köszönjük az összes felajánlónak, hogy ezzel az életmentő gesztussal ismét elismerték az értékeinket, szociális, egészségügyi és oktatási tevékenységeinket!

Köszönjük minden korábbi és jelenlegi kollégánknak, hogy kitartásuknak, elhivatottságuknak és kiváló munkájuknak köszönhetően ilyen mértékű együttérzésre és támogatásra találhattak minket érdemesnek.

Köszönjük valamennyi civil és céges támogatónknak, hogy az elmúlt évben folyamatosan beérkező adományaikkal esélyt adtak a túlélésre, a folytatásra.

Külön köszönetet szeretnénk mondani az eddig beérkezett több mint 10 millió forint értékű nyugdíjas utalványért, hiszen olyanok adnak nekünk létfontosságú adományt, akiknek a többsége maga is támogatásra szorulna.

Ez a példátlan mértékű, társadalmi szolidaritás arra kötelez minket, hogy továbbra is minden tőlünk telhetőt megtegyünk az elesettekért, és a legnehezebb körülmények között is talpon maradva megszolgáljuk a bizalmukat, kiállásukat, támogatásukat.


MEGOSZTOTT KARIG SÁRA-DÍJAT KAPOTT DR. FABINY TAMÁS ÉS DR. IVÁNYI GÁBOR

Szeptember 12-én rendezték meg az idei Karig Sára-díjátadót. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke is megkapta a megtisztelő elismerést.

„Boldog az az ember, aki az életet nem saját javainak elvételi lehetőségeként éli meg, hanem arra gondol, hogy Isten hisz benne és gyönyörködik benne. Ezért én kicsit irigykedem Karig Sárára, és boldog vagyok, hogy az ő díjában részesülhettem”. (Részlet Iványi Gábor díjátadón elmondott beszédéből)

Karig Sára (1914-1999), a Világ Igaza címmel kitüntetett író, műfordító azok közé a különleges emberek közé tartozott, akit nem lehetett megfenyegetni, zsarolni és megsemmisíteni. A Vészkorszakban zsidó gyerekeket, angol hadifoglyokat, névházasságokkal több magyar üldözöttet mentett meg. A kommunista hatalom kék cédulás szavazási csalását 1947-ben választási biztosként azonnal jelentette, amiért hét év szibériai kényszermunkatáborra ítélték. Hazatérése után nyelvtudását felhasználva a világirodalom számos remekét ültette magyarra.

Sem a dicsőség, sem az „ellenállóság” heroizmusa nem izgatta, csak az, hogy mindenáron szólni, tenni, segíteni kell. Megtörhetetlen személyisége méltán vált példaképpé.

Az eseményt a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület, a Karig család és Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzata szervezte.

További információk:

https://www.wallenberghaz.hu/karig-sara-dij-atadasa/

https://www.evangelikus.hu/hireink/beszamolo/karig-sara-dijat-kapott-fabiny-tamas

(Fotók: Varga Zsombor Csanád, Harazin Noel)


PETÍCIÓ A FELNŐTT AUTISTÁK ELLÁTÁSÁÉRT, JOGBIZTONSÁGÁÉRT

Több ezer felnőtt autista él ma Magyarországon úgy, hogy gyerekkori, hivatalos diagnózisa ellenére nem fér hozzá a szociális és jogi támogatásokhoz. Iványi Gábor is aláírta a figyelemfelkeltő petíciót, hogy többé ne legyenek láthatatlanok.

A petíció itt elérhető:

https://www.peticiok.com/felntt_autistakent_nem_vagyunk_lathatatlanok


ÚJ KÖNYV IVÁNYI GÁBORRÓL!

ÚJ KÖNYV IVÁNYI GÁBORRÓL!

Dobszay János interjúkötetében Iványi Gábor elmeséli, miként élte és éli meg a támadásokat, milyen családi előzményekből merít erőt a mindennapok küzdelmeihez, szükségszerűnek tartja-e, hogy mindig a hatalom útjába kerül, van-e benne félelem, és lázadozik-e a hite szerint a Teremtő által rá rótt küldetés ellen. A könyv bemutatója október 4-én 13.30-tól lesz a Bálnában.

További információ: https://hvgkonyvek.hu/konyv/szoszolo-a-hatalommal-szemben


Megbékélés Háza – Zenés áhítat 2025. szeptember 29. hétfő, 19:00 óra

Tomasz Máté (gordonka) és Csőke Noémi (zongora) hangversenye

 J. S. Bach: g-moll gambaszonáta, BWV 1029

Beethoven: A-dúr szonáta gordonkára és zongorára, op. 69

Debussy: Szonáta gordonkára és zongorára