Most a NAV hozta kritikus helyzetbe a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) intézményeit – ezer munkavállaló és családjaik kerülhetnek veszélybe!

Beigazolódott, hogy a technikai szám (0444) váratlan visszaadása valóban csupán taktikai húzás volt.

_____________________________

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményei anyagilag ismét kritikus helyzetbe kerültek.

A NAV (meg sem várva azt, hogy az ítéletet kézhez kapjuk, vagy valamennyi jogi fórumon ügyünk végigfusson) a mai napon számlánkra terhelte azt a 246.131.000 (kettőszáznegyvanhatmillió egyszázharmincegyezer – ebből 90.000.000 forint késedelmi büntetés) forintos hátralékot, mely az egyes intézményeink bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti.

Azt az összeget, ami jogosan járna, és évek óta mégsem kapjuk meg, mi sem tudjuk visszafizetni járulék vagy más tartozás formájában.
Feltevésünk – miszerint technikai számunk (0444) váratlan visszaadása mögött valamilyen taktikai megfontolás áll – sajnos beigazolódni látszik.

Fontos hangsúlyoznunk, hogy a költségvetési tétel, amit az egyházi státuszunk alkotmánysértő elvételéből csak az egy százalékok felajánlása révén veszítettünk az elmúlt években, ennek a mostani összegnek két-háromszorosát teszi ki. Ezért is pert kellett indítanunk, hogy az elmúlt évek alatt jogtalanul visszatartott egy százalékos felajánlások összegét megkapjuk. Az eredmény kérdéses, és még abban az esetben is, ha a bíróságok jog szerint járnak el, ez hosszú hónapokat, éveket vesz igénybe. Milliárdos tételt jelent az egyházakat megillető költségvetési kiegészítő támogatás, amely az állam által átadott, a legszegényebbek közötti szociális, egészségügyi, oktatási, családvédelmi feladatok ellátása alapján járna, mi azonban évek óta nem kaptuk meg.

„Panaszainkra” rendszeres válaszként kapjuk, hogy a magyar állam kártérítést fizetett számunkra. Az igazság azonban az, hogy az eddig kapott kártérítés csak részleges volt. A magyar állam csupán a 2017 előtti tartozását óhajtotta elismerni, de például a jogosan járó egy százalékos kötelezettségét már a 2015-ös évből is ki akarja metszeni. Azzal a ténnyel, hogy a Strasbourgi Bíróság közbelépésére a magyar kormány fizetett, a velünk szembeni jogsértést elismerte. Ez azonban nem lehet alapja újabb jogsértéseknek, sem annak, hogy az egyházi törvény újabb deformálásával gyakorlatilag lehetetlenné tették egyházi státuszunk visszaszerzését.

2017 óta tehát semmilyen kártérítést nem fizet a magyar állam, sőt újabb több száz milliós elvonásokat eszközölt, és egyoldalúan, határozott akaratunk ellenére vallási tevékenységet végző egyesületté silányított minket.

2010-ig egyházunknak nem voltak tartozásai, és nem volt számottevő nyeresége sem. Gondjaink kizárólag abból adódnak, hogy a magyar állam minden pártatlan szemlélő által látható módon, politikai megfontolásból vette el egyházi státuszunkat, a diszkrimináció eszközével élve, a maga módján a jogfosztással üldözte és üldözi ma is közösségünket. Amennyiben nem történik változás, s a magyar állam nem ül tárgyalóasztalhoz és nem követi a magyar Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság iránymutatását, akkor elveszítjük a jó lelkiismerettel vállalt és eddig tisztességesen végzett, egyébként pedig hitvalló feladatainkat, ahogyan ennek veszélyeire a Velencei Bizottság rá is mutatott.

Hangsúlyozzuk, hogy a tőlünk elvett pénzből nem egyházunk hitéleti tevékenységét finanszírozzuk, hanem a legszegényebbeknek adunk reményt gyógyulásra a mindennapok méltó megéléséhez vagy jövőjük építéséhez.

Amennyiben a NAV nem látja be úgy, mint a Nemzeti Közművek az ősz folyamán, hogy a gáz elzárással várnia kell és szükséges a tárgyalás útjára lépnünk, és nem ad haladékot, akkor márciusban nem tudunk bért fizetni. Mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottainkról, intézményeinkről nem is beszélve. Erre nem válasz az, hogy az állam átveszi feladatainkat.

A szelektív államosítás ugyanolyan bűn, mint az általános. Ezzel a tájékoztatással szeretnénk hazai és nemzetközi támogatóinkat értesíteni, s bátorítani, hogy mindenki, ami tőle telik azt tegye meg.

Budapest, 2021. február 22.

Dr. Iványi Gábor,
a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke

________________________________________________________

https://www.facebook.com/metegyhaz/ , https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/