Közlemény – Újabb elvonások – Kemény tél elé néznek intézményeink és ez által az általunk segített ezrek is

Szeptember óta összesen már 130 millió forintnyi normatívát nem fizetett ki oktatási intézményeink után a Magyar Állam, ráadásul a NAV végrehajtási jogot jegyzett be mintegy húsz ingatlanunkra.

A tisztességgel elvégzett, államtól átvállalt feladataink működtetéséhez szükséges anyagi források 40-50 %-át a kormány arra való hivatkozással, hogy a közösségünk nem egyház, megvonta. Most a jelenlegi Ehtv. szerint is jogosultak lennénk a nélkülözhetetlen kiegészítő támogatásra (amit minden egyházi fenntartó is megkap). Ehelyett folyamatos sanyargatásnak vagyunk kitéve. A Belügyminisztériumhoz átkerült közoktatásügy államtitkára, Maruzsa Zoltán tavaly azzal vonta meg a támogatásunk utolsó töredékét (mintegy 95 millió forintot), hogy munkánk „nem megtérülő befektetés”. Az állam velünk szembeni több milliárdos tartozása teremtette azt a helyzetet, hogy mi magunk sem tudjuk teljesíteni a NAV felé maradéktalanul az adófizetéssel kapcsolatos kötelezettségeinket. Maruzsa Zoltán most, amikor elvonásokat foganatosított velünk szemben (mintegy 130 millió Ft értékben) azzal érvelt, hogy a fenntartónak mindenképpen kötelessége tartozásait kifizetni, s ha ez másként nem megy, tandíjat is szedhetnénk tanulóink családjaitól…

Hasonlóan barátságtalan lépés, hogy az adóhatóság bejelentette: tartozásaink biztosítására végrehajtási jogot jegyeztet be mintegy húsz ingatlanunkra (köztük több templom, parókia és olyan ingatlanok, amelyek szociális lakásként működnek, nehéz helyzetben élő családok élnek bennük). A cél tehát, hogy istentiszteleti helyeinktől is megfosszanak. Ilyet áléltünk már a kommunizmus alatt, amikor jómagam például több mint négy éven át elkobzott imaházunk előtt, az utcán kényszerültem prédikálni.

Ha mindez nem volna elég, újabb bizonytalanságnak tesz ki bennünket a hirtelen megugrott rezsiköltség és az élelmiszerárak hihetetlen megemelkedése. Eddig Isten kegyelméből és kedves támogatóink jóindulatából tudtuk mintegy ezer munkatársunk havi bérét fizetni, s képesek voltunk a legszükségesebb élelmiszerek, gyógyszerek és egyebek megvásárlására.

A tél átvészelésében azonban rendkívül sokat segítenek az anyagi és természetbeni támogatások, hiszen a korlátozások, az üzemanyag és vásárlási költségek már-már teljesíthetetlen nehézségeket okoznak. A MET\Oltalom által fenntartott intézményeink további működtetésére és az általunk ellátott többezer gyermek, idős, fogyatékkal élő, menekült és hajléktalan ember nehézségeinek enyhítésére adománygyűjtő kampányt indítottunk. Részletek: https://oltalom.hu/

Minden segítség jól jön, a legkisebb támogatás is sokat ér most.

Köszönjük!

Iványi Gábor, elnök