Közlemény
Tamás Gáspár Miklósra emlékezem én is megrendült szívvel. Teszem ezt magánemberként, de egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és felsőoktatási intézményünk, a Wesley János Lelkészképző Főiskola nevében is.
A hetvenes években, a Magyarországi Metodista Egyházból politikai okokból kiüldözött, majd a világi hatóságok által is meghurcolt teológusok, lelkészek számára földalatti teológiai oktatást (repülő egyetemet) szerveztünk. Tanítottak itt kitűnő teológusok, szociológusok és más nagyszerű értelmiségi szakemberek mellett filozófusok is. Erdélyi Ágnes hozta el 1978-ban „lakás akadémiánkra” Tamás Gáspár Miklóst is.
Gazsi nemcsak filozófia történetet tanított, de bibliai görögöt is, hiszen tökéletesen otthon volt ebben a tárgyban is. Történetünk azután összekapcsolódott mind a demokratikus ellenzék, mind a rendszerváltó szabad Magyarország kibontakozásában is. Sokat jelentett számunkra megalkuvást nem tűrő egyenessége, szókimondása, egyértelmű szolidaritása, s mindazok az értékek, amelyeket baloldali liberális értelmiségiként igen magas szinten képviselt. Kicsit mindannyiunk halottja is ő.
Legyen áldott az emléke, legyen a lelke bekötve az élők kötelékébe most, amikor az örökkévalóság útjára vezéreltetett.
„1Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.2Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. 3Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod. 4Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! 5Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.)6Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt. 7Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak? 8Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. 9Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: 10Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem. 11Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, 12A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság. 13Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. 14Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.) 15Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. 16Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök. 17És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája! 18Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok. 19Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem! 20A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid. 21Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é? 22Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek! 23Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! 24És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” (139. Zsoltár)
Iványi Gábor
