Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk! 

Kedves híveink, támogatóink! 

Egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kártérítési pert készül indítani a magyar állam ellen. A perben szeretnénk elérni azt, hogy az állam megtérítse részünkre azt az összeget, amely egyházunk technikai számának elvételéből adódott. Nagy összegről van szó, amit húszezer ellátottunk megsegítésére és intézményeink működtetésére fordíthattunk volna. 

A kártérítésre való jogosultságunk bizonyítása egyházunk feladata lesz, ennek teljesítése érdekében most hozzátok fordulunk.

Amennyiben úgy gondoljátok, hogy a 2015 és 2020 közötti időszakban is egyházunk részére ajánlottátok volna fel adótok egy százalékát, töltsétek ki, írjátok alá az alább belinkelt nyilatkozatot, és azt beszkennelve küldjétek vissza részünkre. 

Nyilatkozat letöltése

A nyilatkozat kitöltésével támogatóink semmilyen egyéb peres cselekménynek nem válnak részesévé, akarata ellenére senkit tanúként megidéztetni nem áll szándékunkban.

A nyilatkozatot 2023. április 24. – május 22. között kitöltve, (a tanúk által is) aláírva és szkennelve az alábbi emailcímre várjuk: karterites@metegyhaz.hu;

postai úton a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség székhelyére lehet kézbesíteni: 1086 Budapest, Dankó u. 11.

A dokumentum személyes leadására is van lehetőség:

  • munkanapokon 8.00-18.00 között az ún. könyvesházban – Dankó utca 9.
  • ezen időszakokon kívül pedig a 0-24 órában működő portaszolgálatnál – Dankó u. 11. 

A perrel kapcsolatos eseményekről folyamatosan tájékoztatást fogunk nyújtani.

Fontos, hogy minél többen jelezzétek támogatói szándékotokat, hogy bizonyítani tudjuk, soktízezer támogató áll mellettünk!

Hálás köszönet jóságotokért és bizalmatokért!

Budapest, 2023. április 21.

Iványi Gábor
elnök