Szinte teljesen visszaesett a tartós élelmiszeradomány mennyisége mindenütt - Hálásan köszönünk minden segítséget!

Kedves Barátaink! Egy ideje (az anyagi problémák mellett) azzal is küszködünk, hogy szinte teljesen visszaesett a tartós élelmiszeradomány mennyisége mindenütt.

Hiába kapjuk a kétségbeesett levelet a rászorulóktól, nemhogy nekik nem tudunk sokszor élelmiszercsomaggal segíteni, de most már (2023. október 7-e óta) nem kapunk támogatást a központi konyhánkra sem, így a napi 655 adag ételhez is segítséget kell kérnünk. (Óvodásaink, iskolásaink, hajléktalanok és nehéz helyzetben lévő dolgozóink számára főzünk.)

Kérjük, ha a budapesti, 8. kerületi Dankó utcában járnak, és tehetik, hozzanak nekünk tartós élelmiszert, cukrot, tejet, lisztet, teafüvet, zsírt, margarint, konzervet. Nagyon örülünk búzadarának, lencsének, sárgaborsónak. Boldogan fogadjuk a gyermekek számára a száraz szalámit, sajtot, gyümölcsöt, zöldséget, édességet. A Domestos és a folyékony szappan kelendőek még nagyon.

Sajnáljuk, hogy meg kell említenünk, de kérjük, csak olyasmit hozzanak, aminek a szavatossága nem járt le. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a 2016-ban lejárt liszt, vagy két éve lejárt tartós tej nem kiosztható, ellenben nagy gondot jelent megszabadulni tőlük. Tekintsük embernek rászoruló felebarátainkat is! Hálásan köszönjük!

az Oltalom Karitatív Egyesület és Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség munkatársai

(Forrás, bővebb információk: oltalom.hu; metegyhaz.hu; https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/; https://www.facebook.com/metegyhaz/)


Mindennemű támogatást szívből köszönünk!

Kedves Barátaink! Továbbra is nagy örömmel és köszönettel várjuk adományaikat. A budapestin kívül újabb vidéki pontokon is lehetőség nyílott az átadásra, reméljük ennek köre tovább bővül.Ha inkább utalással támogatnák munkánkat, kérjük, segítsék kollégáinkat, akik november 10-én ismét arról értesültek, hogy megint nem érkezett semennyi normatíva, így bérük kifizetése továbbra sem lehetséges. Negyedik hónapja.Krízisalapra gyűjtünk, ebből tudunk kisebb összegeket juttatni azon munkatársainknak, akiknek legsürgősebb:

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Számlaszám: OTP Bank Nyrt. 11708001-20520380

Mindennemű támogatást szívből köszönünk!

ÁTVEVŐPONTJAINK:

* BUDAPEST – A 8. kerületi Dankó utca 11. szám alatt éjjel-nappal várja adományaikat a portaszolgálat. Kérdéseikkel, felajánlásaikkal keressék Borsányi Aranka kollégánkat. Telefon: 06 70 459 36 81 E-mail: ari@wjlf.hu

* KISVÁRDA – Galilea Háztemplom, Várday I. utca 7. szám. Szívesen átvesszük az adományokat, vagy ha kell el is megyünk azért. Telefon: 06 45 420 083 vagy 06 20 387 33 00 (Iklódy László lelkész) E-mail: laszloiklody@gmail.com

* NYÍREGYHÁZA – Met-kápolna, Bessenyei tér 10. szám. Telefon: 06 70 318 35 40 (Jónás Miklós lelkész)

* SZOLNOK – Szolnok, MET Oltalom Idősek Otthona, Napsugár utca 19. szám. Telefon: 06 70 967 99 10 (Lakatos Anka intézményvezető) és 06 20 426 44 71 (Bereczkiné B. Éva gazdasági ügyintéző)