2024.10.02. MET KÖZLEMÉNY: ÚJABB JOGI FEJLEMÉNYEK

Szeptember 27-én kézbesítette a Szegedi Törvényszék azt a határozatot, amelyben megalapozottnak ítélik a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét. Az indoklásban többek között az alábbiakra hivatkoztak:

„Köztudomású tény, hogy az Intézmény tanulóinak jelentős hányada sajátos nevelési igényű gyermek, akik számára a tanulási környezet megváltoztatása, beilleszkedés az új osztályközösségekbe, az új nevelőkkel való kapcsolat kialakítása jelentős nehézségeket okoz. A sajátos nevelési igény (SNI) olyan gyűjtőfogalom, amely többletjogokat biztosít a különleges bánásmódot igénylő gyermekeknek, tanulóknak. A bíróság rámutat, az alperes a határozata meghozatalakor ezt a körülményt figyelmen kívül hagyta, a törlés indokoltságát a felperes saját érdekkörében felmerülő adó- illetőleg közműtartozására alapozta. A bíróság rögzíti, hogy a 2024. augusztus 30. napján, tehát a 2024/2025. évi tanév megkezdése előtti utolsó munkanapon a határozatban foglaltak végrehajtása nagyobb

veszteséggel és érdeksérelemmel jár, mint annak végrehajtásban történő felfüggesztése. Osztotta azon felperesi álláspontot, amely szerint életszerűtlen és a határidőben kivitelezhetetlen elvárás azon alperesi utasítás, hogy a felperes a tanév kezdetéig értesítse tanulóit és mindegyik tanulót személyre szabottan tájékoztassa arról, hogy az adott évfolyam esetében mely intézmény jogosult a tanuló fogadására. E körben a bíróság rámutat továbbá arra is, hogy ezen kijelölt intézmények nem feltétlenül felelnek meg a sajátos nevelési igényű tanulók egyedi igényeinek, amely a törölt intézményekben jogviszonnyal rendelkező sajátos nevelési igényű tanulók jogos érdekeit is sérti.”

A határozat nem jogerős, 8 napon belül megfellebbezhető.

Ugyancsak múlt pénteken kaptunk értesítést arról, hogy a Fővárosi Kormányhivatal, a korábbi MTI közleményükkel szemben, amelyben azt állították, hogy „Budapest Főváros Kormányhivatala tiszteletben tartja a Fővárosi Törvényszék döntését, amely helyt adott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azonnali jogvédelmi kérvényének”, mégis megfellebbezte a MET Budapesten bezáratott iskoláinak megadott azonnali jogvédelmi határozatot. Az ügy így a Fővárosi Ítélőtáblához kerül.

A Gyermekvédelmi Civil Koalíció is állást foglalt az iskolabezárások kapcsán. Véleményük szerint „az Alaptörvény egyértelműen kimondja: minden gyermeknek joga van a védelemhez és gondoskodáshoz, valamint az oktatáshoz. A magyar alkotmányos gyakorlat számára mérce és igazodási pont az Alaptörvény mellett az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye. A Gyermekjogi Egyezmény világossá teszi, hogy minden gyermek ember, aki a születésétől kezdve valódi, kikényszeríthető jogokkal bír, nem lehet pusztán az eszköze, alanya valamilyen döntésnek. A gyermekek ennek megfelelően nem kerülhetnek önhibájukon kívül olyan helyzetbe, hogy egy alapvető, kulcsfontosságú szolgáltatáshoz – oktatáshoz, fejlesztéshez – nem férnek hozzá.

 A Gyermekjogi Civil Koalíció ezért felhívja az oktatási ágazat irányításáért felelős Belügyminisztert, hogy sürgősen vizsgálja meg valamennyi érintett gyermek oktatási helyzetét, különös tekintettel a fent hivatkozott gyermekjogi aggályokra. A gyermekjogi visszásságok megszüntetése érdekében haladéktalanul kérje fel továbbá az intézmények fenntartóit és az érintett kormányhivatalokat, hogy intézkedjenek a gyerekek számára minden tekintetben megfelelő fogadó intézmény kijelöléséről, egyúttal biztosítsák a döntésükkel érintett gyerekek inkluzív oktatáshoz való jogának érvényesítését. Az intézkedésekkel érintett nagy számú roma és speciális szükségletű tanuló esetében pedig különös körültekintéssel járjanak el, hogy az együttnevelés követelménye esetükben is érvényesüljön.”

A teljes állásfoglalás itt olvasható: https://gyermekjogicivilkoalicio.hu/aktualis/allasfoglalas-a-met-altal-mukodtetett-koznevelesi-intezmenyek-mukodesi-engedelyenek-visszavonasarol/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1F23lDKvVTF2rxCIdVFeR4U0bxjqjuCuLWxsxRQNp4iYBA1T1-ktCtakU_aem_GsdrtwxYnKQzqGMJeh4pHQ

Megrendülten követjük azoknak a családoknak, gyermekeknek a sorsát, akik ezeknek a jogsértő intézkedéseknek köszönhetően kilátástalan helyzetbe kerültek. Bízunk benne, hogy az egyértelmű jogsértések nyilvánosságra kerülésével leáll a MET hiánypótló intézményeinek felszámolása, és megegyezésre, megoldásra törekvő tárgyalásokat folytathatunk az állami normatívák folyósításáért, iskoláink működtetéséért.

( https://metegyhaz.hu/2024/10/2024-10-02-met-kozlemeny-ujabb-jogi-fejlemenyek/ )