IVÁNYI GÁBOR LEVELE AZ ÁTLÁTHATÓSÁGI TÖRVÉNYRŐL

IVÁNYI GÁBOR LEVELE AZ ÁTLÁTHATÓSÁGI TÖRVÉNYRŐL

„ A magyar történelem legsötétebb időszakaiból már megtanultuk, hogy sajnos lehet papírforma szerint törvényes, ami erkölcstelen, embertelen, egy demokrata és humanista számára elfogadhatatlan. De ez soha nem menti fel a felelősség alól azt, aki az ilyen törvényt megszavazta.”

A teljes szöveg itt olvasható:

ÁTLÁTHATÓ KÖZÉLETI LEVÉL A KORMÁNYPÁRTI TÖRVÉNYHOZÓKNAK

A szólásszabadság születésünkből eredő, alapvető emberi jog, isteni adomány. A világ teremtése is azzal kezdődött, hogy Isten megszólalt. Ahol megszűnik a megszólalás szabad lehetősége, ott nincs teremtett világ, s ami van, az a hazug szóra összeomlik. Önök Istent játszanak, ha a szólásszabadságot betiltani próbálják, pedig távolról sem istenek.

Természetes, hogy egyes állami feladatokat kénytelenek a civil szervezetek átvállalni, mert másként igazán nem biztosított a rászorulók, a kisebbségek ellátása, az alapvető emberi jogok védelme. Szégyen, hogy az Önök által kreált hatalom ezeket a szervezeteket kiemelt támogatás helyett megbélyegzéssel, listázással és ellehetetlenítéssel „jutalmazza”. Szomorú, ha bárkinek az jut elsőre eszébe a civil szervezetekről, hogy a haza pénzért vagy bármilyen előnyért elárulható.

Annak idején, az „átkosban”, – amit igen erős túlzás lenne vallásbarát rendszernek nevezni -, az Állami Egyházügyi Hivatal kifejezetten bátorította a külföldi támogatások elfogadását. Minden egyes befolyó dollár után állami kiegészítést adott – nekik megérte.

A civil szervezetek működésének támogatásával az állam nem kegyet gyakorol, hanem az állampolgárai érdekeit védi, hozzájárul az esélyegyenlőség, a szociális biztonság erősítéséhez.

A szabad sajtó tükröt tart a mindenkori hatalomnak. Érthető, hogy Önöknek nem esik jól belenézni, de azzal, hogy összetörik, már nem tudják megállítani a változást. A társadalom egyre tisztábban látja, hogy egyáltalán nem érte és nem róla szól az, ami most a hazájában történik.

Ha csak azért álltak elő ezzel az elfogadhatatlan törvényjavaslattal, hogy az Európai Unió jogos és egyhangú tiltakozását az EU elleni uszításra használják, kár a fáradságért. Már eddig is született épp elég uniós törvényt szegő, minden demokratát felháborító magyar kormányzati intézkedés.

Vajon a kormány minden beérkező dollárral, euróval, rubellel és jüannal el tud számolni? Megtörténhet, hogy külföldi forrásból:

  • az alapvető emberi jogok korlátozásával „veszélyezteti Magyarország független, demokratikus, jogállami jellegét”?
  • a határon túli választásokba való beavatkozási kísérleteivel, a szavazati jog ellentmondásos kiterjesztésével aláássa „a magyar nemzet egységét és összetartozását, a határainkon kívül élő magyarok sorsáért való felelősséget”?
  • az Ukrajna elleni uszítással „a békét, a biztonságot és a más országokkal való együttműködést” és a nemes, szabadságszerető magyar hagyományokat csúfolja meg?
  •  „Magyarország alkotmányos önazonosságát, keresztény kultúráját sérti, negatív színben tünteti fel” a zsidó-keresztény biblikus értékek meggyalázásával, a vallásszabadság korlátozásával?

Ha igen, és ez a törvény mégis elfogadásra kerülne, kénytelen lenne a nemzeti szuverenitást sértők listájának élére írnia önmagát.

A magyar történelem legsötétebb időszakaiból már megtanultuk, hogy sajnos lehet papírforma szerint törvényes, ami erkölcstelen, embertelen, egy demokrata és humanista számára elfogadhatatlan. De ez soha nem menti fel a felelősség alól azt, aki az ilyen törvényt megszavazta.

                                                                             Iványi Gábor