AZ ÜGYÉSZSÉG HATÁLYON KÍVÜL HELYEZTE A MET FELJELENTÉSÉT ELUTASÍTÓ BRFK HATÁROZATOT

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) jogi képviselői hivatali visszaélés gyanúja miatt tettek feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) 2024. szeptember 24-én, miután a Fővárosi Kormányhivatalt képviselő dr. Sára Botond Attila főispán visszavonta a MET két budapesti iskolájának működési engedélyét pár nappal a tanévkezdés előtt.

A feljelentés szerint a főispán a jog társadalmi rendeltetésével teljességgel ellentétesen gyakorolta a jogait, ami mások törvényes érdekeinek jelentős sérelmét jelentette, és jogtalan hátrányt okozott a MET-nek, a szülőknek, a diákoknak és pedagógusoknak is. A hatóság részrehajlása is tetten érhető, mivel más köznevelési intézményt a tartozásai miatt ilyen jogtalan hátrány nem ért.

A BRFK Bűnügyi Főosztály Bűnüldözési Osztálya a feljelentést bűncselekmény gyanújának hiányában 2024. szeptember 30-án elutasította.   A MET az elutasító határozat ellen panasszal élt, kérte annak hatályon kívül helyezését és a nyomozás elrendelését, mivel álláspontja szerint a cselekménnyel kapcsolatban a hivatali visszaélés bűntettének elkövetése megállapítható. 

A 2025. július 1-én érkezett másodfokú határozatban az ügyészség a korábbi elutasító határozatot megsemmisítette, és új határozat meghozatalára kötelezte a nyomozó hatóságot.

A teljes közlemény itt olvasható: 

https://metegyhaz.hu/wp-content/uploads/2025/07/AZ-UGYESZSEG-HATALYON-KIVUL-HELYEZTE-A-MET-FELJELENTESET-ELUTASITO-BRFK-HATAROZATOT.pdf