A KORMÁNYHIVATAL ELJÁRÁST INDÍTOTT A DANKÓ UTCAI HAJLÉKTALANELLÁTÓ INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSI ENGEDÉLYÉNEK VISSZAVONÁSÁRA
A KORMÁNYHIVATAL ELJÁRÁST INDÍTOTT A DANKÓ UTCAI HAJLÉKTALANELLÁTÓ INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSI ENGEDÉLYÉNEK VISSZAVONÁSÁRA
A Fővárosi Kormányhivatal hatósági eljárást indított a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában, a VIII. kerületben működő „Fűtött Utca” és „Oltalom Hajléktalanok Központja” intézmények működési engedélyének visszavonására és a nyilvántartásból való törlésére. A MET szeptember 22-én kapta kézhez a Kormányhivatal végzését.
Néhány nappal a megtisztelő 1%-os támogatási adatok nyilvánosságra kerülése után újabb kormányzati támadás érte a teljesen egyedi szolgáltatást nyújtó, több mint 30 éve működő Dankó utcai hajléktalanellátó intézményeket és magát a fenntartó egyházat is. Megpróbálják megakadályozni, hogy a MET teljesíthesse vallási szolgálatát, a kiszolgáltatottak ellátását, felemelését. A Kormányhivatal egyházüldözést folytat, és ugyanúgy sorsára hagyná a hajléktalanokat, ahogy a korábban megszüntetett iskoláinkba járó sajátos nevelésű, hátrányos helyzetű gyerekeket is.
Hosszú hónapok óta alig vagy egyáltalán nem jut el a MET számláira állami normatíva, adósságtörlesztés címén a NAV inkasszálja. Miközben folyamatosan és szakszerűen elvégeztük az államtól átvállalt feladatainkat, a kormány egyik zsebéből a másikba rakta át a pénzt. Ennek ellenére – hála a civil adományoknak – még mindig fenntartjuk a hiánypótló ellátást, több száz rászoruló fordul meg nálunk naponta.
Az integrált intézmény a jogszabályoknak megfelelően működik. Krónikus betegséggel, végtaghiánnyal élő, önellátásra képtelen embereket is fogadunk évi 365 napon és napi 24 órában. Tisztálkodási lehetőséget, ruhát, folyamatos orvosi ellátást, napi többszöri ingyenes étkezést biztosítunk számukra. Utcai szociális munkát is végzünk, a kerület és a mentőszolgálat más automatikusan jelez, és ide küldi a máshová nem befogadható hajléktalanokat. Hospice jellegű ellátást is nyújtunk. Szociális munkásaink hosszú évek, akár évtizedek óta elkötelezetten és szakmai alázattal végzik a munkájukat az anyagi kihívások ellenére is.
Az elmúlt időszakban évente 3-4 hatósági vizsgálat folyt le itt, eddig egyszer sem találtak okot a megszüntetésre.
Azok a fejlesztések, amiket a Kormányhivatal számon kér, folyamatosan, de korlátozottan zajlanak, mivel csak a lehetőségeinkhez mérten tudunk új ágymatracokat beszerezni, vagy az egyes szárnyakat kifesteni. Mi örülnénk a legjobban, ha lenne elegendő forrás a valóban esedékes felújításokra, a körülmények javítására, de ehhez hozzá kéne jutnunk a normatívához.
A most meginduló 60 napos eljárás során a MET minden együttműködési és jogi eszközzel élni fog a működési engedélyek megtartásának érdekében.
Sajnos még nincs alternatívája az itt elérhető szolgáltatásoknak. Ha a Kormányhivatal valóban aggódna az ellátottak sorsáért, akkor a megoldási, tárgyalási, és nem a megszüntetési lehetőségeket keresné, valamint nem fenyegetne azzal, hogy a tél közepén utcára tesz több száz, máshol ellátást nem kapó hajléktalant. Amíg ilyen óriási az igény az itteni munkánkra, a végsőkig küzdünk az intézményeink működtetéséért, a rászorulókért, kollégáinkért.

