IVÁNYI GÁBOR ÉVINDÍTÓ KÖZLEMÉNYE

Kedves Barátaim, Támogatóink, Testvéreim!

„Megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után.” (Jeremiás 31,13b)

Az új esztendő kezdetén mindig friss reménység ébred bennünk, hogy a fenti bibliai gondolat végre valósággá lesz. Bizony az elmúlt tizenhat év után éppen ideje lenne ennek. Ugyanakkor emberségünk, állhatatosságunk és hitünk akkor sem vész el, ha nem történik változás a körülményeinkben, de minden erőnkkel és felhasználható eszközünkkel azon leszünk, hogy egyházunk alkotmánysértő módon elvett státusza helyreállítást nyerjen. Ugyanezzel a határozottsággal kívánjuk ezt azoknak a társegyházaknak is, melyeket ugyancsak megvádolt, lefokozott és pária sorba juttattak a fennálló rendszer gazdái.

Köszönettel kell folytatnom. Végtelen hálával gondolok mindazok támogatására, akik segítségével intézményeinket képesek voltunk – ha küszködve is – működtetni. Köszönjük a nyugdíjas élelmiszer utalványok felajánlását, amelyek – sok millió Ft értékben – folyamatosan érkeztek be hozzánk. Ebből fel tudtuk tölteni konyhai raktárainkat, s így az év 365 napján napi négyszáz adagot tudunk főzni. De jutott ebből bőségesen szegény vidéki családoknak is karácsony tájékán jelentős élelmiszer adomány, sőt Ukrajnába is útnak tudtunk indítani belőle egy-egy segélyszállítmányt. Köszönetet mondok a folyamatos anyagi támogatásért is, ami nélkül nem tudnánk létezni, hiszen a NAV szinte mindenre inkasszót tett. Sokat jelent, hogy személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásai révén, a MET ma a harmadik legtámogatottabb egyház, de az Oltalomnak és a Szalmaszálnak is gyarapodott a bevétele. Minden ide befutó adomány is ugyanazt a célt, a rászorulók támogatását szolgálja.

A váratlanul érkezett különösen hideg télben felerősödik felelősségünk azokért, akik az utcán vagy fűtetlen körülmények között élnek. A minap a köztelevízió arról adott hírt, hogy a kormány mindent megtesz a hajlék nélkül élők, a legkiszolgáltatottabbak biztonságáért. Kellemesen lepett meg bennünket, hogy illusztrációként annak a Fűtött Utca nevű szálláshelyünknek a képeit vágták be, mely hosszú idő óta semmilyen finanszírozásban nem részesül (csupán közadakozásból tudjuk fenntartani), és amelytől az illetékes főispán a működési engedélyt november végétől meg akarta vonni. A fenyegető intézkedés a levegőben lóg, de egész egyházi helyzetünk is emberileg hasonlóan a küzdelmek színtere.

Az elmúlt napokban a NAV munkatársai ismét megjelentek egyházi központunkban, hogy tartozásaink fejében hatósági behajtást foganatosíthassanak.

2025-ben kénytelenek voltunk idősotthonaink mögé más fenntartót keresni. Hálás köszönet a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, hogy átmenetileg kész tovább vinni intézményeinket.

Amit még képesek vagyunk saját erőből működtetni: a hajléktalanok háziorvosi rendelője és a kórház, a már említett népkonyha, a megmaradt hajléktalan szállóink a Dankó utca 9-ben és 15-ben, a WJLF, két vidéki iskolánk, egy családos bölcsőde, szociális pontjaink a rászorulók között, valamint az előzőken túl támogatást nyújtunk mintegy 100 tanulásban akadályozott gyermek széleskörű fejlesztéséhez. Készen állunk arra, hogy elvett közoktatási intézményeinket újra indítsuk, és helyreállítsuk azt a szociális, egészségügyi, oktatási hálózatot, amely hitvallásunk fontos része, és szolgálatunk terepe. Bízunk benne, hogy gyülekezeteink sok-sok teher ellenére továbbra is kitartanak Isten országa dicsőségére.

Nem hunyhatunk szemet afelett sem, hogy a világban, mind határainkon belül, mind azon túl újabb és újabb erkölcsi és politikai kihívásokkal kell szembesülnünk. Az intézményi gyermekellátás körüli botrányok kiszolgáltatott kis- és fiatalkorúakkal szembeni erőszak megráz bennünket és minket is tiltakozásra késztet. Nem megoldás a kialakult helyzetre, hogy széleskörű szakmai egyeztetés helyett az érintett intézményeket bezárják, a legkiszolgáltatottabb és traumatizált fiatalok ellátását ellehetetlenítik.

Szinte hinni sem akartunk a fülünknek, és a legfelháborodottabb tiltakozással viszonyulunk a közlekedési miniszter iránymutatása ellen, aki az elhanyagolt, ellehetetlenített közlekedés és vasúthálózat rendbetétele helyett a hazai cigányságot, mint egy migránspótló közeget, a sok órát késlekedő gyorsvonatok vécéjének takarításában látná a helyén. Úgy gondoljuk, hogy ez a durva beszéd részben folytatása annak a korábbi megvető kijelentésnek, hogy „mindenki annyit ér, amennyije van”, egy egyszerű bocsánatkéréssel nem helyrehozható. Ez a világ tisztességesebb részén egy egész kormány (de legalábbis az érintett személy) lemondását kívánná. Fájón hiányoljuk az úgynevezett cigánymissziót folytató egyházak tiltakozását nemcsak Ukrajna ügyében, menekültügyben, a durva hazai kampánybeszéd dolgában, hamis propagandában, hanem a nagyon régóta sorsára hagyott legnagyobb hazai kisebbségünk, a roma közösség ügyében, vagy csak a jelenleg elhangzott példátlan durvaság elleni tiltakozásban is. Miközben felháborít minket ez a minősíthetetlen beszéd, nem tudunk nem gondolni arra, hogy embertelenül verte szét közoktatási rendszerünket az Orbán kormány, megszakítva ezzel sokak reményét és esélyét ebben az érintett körben arra, hogy belőlük is lehet bárki olyan sikeres, mint a többségi társadalmi réteg gyermekei.

De elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy a világban „az erő igazsága” dominál, a tárgyalás helyét az erőfitogtatás és a fenyegetés foglalja el. Ide soroljuk február 9-én esedékes bírósági tárgyalást, melynek fő vádlottja én vagyok és megvádolt társaim ismert politikusok, amiből nyilvánvaló, hogy a hatalom számára ez az ügy politikai üzenettel bír.

Gondolatban átlépve határainkat, nem lep meg minket az sem, hogy régi-új világhatalmak a föld újrafelosztásáról egyezkednek, és ez a kisebb népek számára súlyos kockázatot hordoz. Ha természetes, hogy a kis Málta, Luxemburg, Monaco (a sor folytatható) békében élhet az Európai Unió meghitt közegében, akkor nemcsak az Egyesült Államoknak, Oroszországnak, Kínának (sajnos ez a felsorolás sem teljes), hanem Ukrajnának, Grönlandnak, Venezuelának és Kanadának (itt is élhetnénk a további felsorolással) is joga van a háborítatlan önrendelkezésre.

Arra vágyunk, hogy ebben az erőszakos és zűrzavaros helyzetben Magyarország az igazságon alapuló béke és szolidaritás helye lehessen, és visszataláljon természetes közegébe, az európai nemzetek nagy családjába. Ez orvosolhatná azokat a sebeket is, melyeket az elmúlt száz év során mi okoztunk vagy mások velünk szemben követtek el. Amikor érhető megdöbbenéssel fogadjuk a szuverenitásvédelmi törvénytervezetet, melyben az állam saját polgáraival szemben akarja önmagát megvédeni, akkor nem csodálkozunk azon, hogy ilyen gondolatok a szomszédos országokban is talajra lelnek. A Benes-dekrétumok felmelegítésével egyidőben bűnbánattal kell gondolnunk azokra a történelmi emlékeinkre, mikor szomszédainkat bélyegeztük meg, amikor hazánkban a népirtás eszközeivé váltunk zsidó polgártársainkkal, a cigánysággal és másképp gondolkodó testvéreinkkel szemben, vagy mi is kollektív bűnösséggel vádoltuk meg, és ezért telepítettük ki a hazánkban élő németeket.

A fenti bibliai gondolatban felidézett vigasztalás és öröm nemcsak közérzetünk helyreállítását szolgálja, hanem kötelez is minket, hogy az előttünk álló évben legyünk az igazság és a cselekvő szeretet valódi eszközei is.

2026. január

Iványi Gábor