IVÁNYI GÁBOR KIJEVBEN ÜNNEPELTE UKRAJNA FÜGGETLENSÉGÉNEK NAPJÁT
IVÁNYI GÁBOR KIJEVBEN ÜNNEPELTE UKRAJNA FÜGGETLENSÉGÉNEK NAPJÁT
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke hivatalos meghívást kapott Kijevbe, a Függetlenség Napját méltató ünnepségekre és a másnapi nemzetközi imareggelire. Itt ötven országból több mint 350 külföldi vendég imádkozott együtt az ukránokkal a háború befejezéséért és Ukrajna jövőjéért.
„Azért jöttünk el ma, hogy együtt imádkozzunk Önökkel azokért, akik elestek a hazáért, vagy maradandó sérülést szenvedtek, netán fogságba kerültek; fiatal férfiakért, nőkért és gyászolóikért. Imádkozni akarunk a civilekért is, akik áldozatul estek a lakóházaik és javaik ellen célzott támadásoknak. Imádkozunk a városokért, melyekben romba döntöttek kórházat, iskolát, közhivatalt. Imádkozni akarunk azokért, akiket tisztességükben aláztak meg vagy bántalmaztak, és akiknek ezzel kell tovább élniük. Imádkozunk azokért, akik nélkülözést szenvedtek el és rettegniük kellett, különösen is fohászkodunk a gyermekekért, elsősorban azokért, akiket elhurcoltak, elszakítottak családjuktól. Imádkozunk Ukrajna küzdelméért, teljes szabadságának az elnyeréséért.” (Részlet Iványi Gábor imareggelin elmondott beszédéből)
(Fotók: MET)





ISKOLASZERT GYŰJTÜNK OKTATÁSI INTÉZMÉNYEINKNEK!
ISKOLASZERT GYŰJTÜNK OKTATÁSI INTÉZMÉNYEINKNEK!
Indul az új tanév, az iskoláinknak nagy szükségük lenne papír- és írószer adományokra.
Elsősorban ezek hiányoznak:
- nyomtatópapír, rajzlap, boríték
- átlátszó iratrendező mappa, papír és lefűző mappa
- rajzeszközök: víz- és akrilfesték, tempera, színes ceruza, filctoll, zsír- és pasztellkréta, ecset stb.
Az adományokat két helyszínen is leadhatják:
VeddAddVidd Szociális Adománybolt - augusztus 25-től hétköznap 10:00-18:00 óra között:
1026 Szilágyi Erzsébet fasor 45/b. +36706671935
Oltalom Karitatív Egyesület - hétfőn, szerdán és csütörtökön 08:00-16:00 óra között:
1086 Dankó utca 15. +36 1 577 05 00
Köszönjük, hogy Önök is hozzájárulnak kihívással élő, hátrányos helyzetű diákjaink színvonalas oktatásához!

SZEREZZ DIPLOMÁT A WJLF-EN!
SZEREZZ A WJLF-EN DIPLOMÁT! - PÓTFELVÉTELI A HIT- ÉS VALLÁSTUDOMÁNYI TANSZÉKEN!
A Wesley János Lelkészképző Főiskola (WJLF) Hit- és Vallástudományi Tanszéke pótfelvételit hirdet Teológia MA, valamint Hittanár-Nevelőtanár szakokra.
Jelentkezési határidő: 2025. augusztus 20.
Felvételi vizsga: 2025. augusztus 23.
További információ: hiteletiszakok@wjlf.hu

KIÁLLUNK KARÁCSONY GERGELY FŐPOLGÁRMESTER MELLETT! IVÁNYI GÁBOR ÜZENETE
Egyértelműen és teljes szívből Karácsony Gergely főpolgármester mellett állok most (is), amikor az ügyészség - nyilván az alkotmánysértő, alattomos, megbélyegző rabosítás szándékával - maga elé idézte őt.
A „hivatalos indok” közismerten a büszkeség és szolidaritás napjának - a főváros elvitathatatlan jogából fakadó - szabad megrendezése. Akik ezt a gyalázatos politikai komédiát most elrendelték, valaha pontosan tudták, hogy az önkény elfogadhatatlan, s azzal szemben a leghatározottabban fel kell lépnie minden tisztességes polgárnak akkor is, ha a kontrollt vesztett hatalom erőszakos tetteihez úgynevezett törvényeket fabrikál. Vajon ezek a hajdani demokraták képesek-e még szégyellni magukat?
Olyan korban, városban, országban élünk, ahol előbb válik gyanúsítottá, aki az emberi jogokat, a demokráciát védi, mint aki a közvagyont dézsmálja. A hatalom mégsem tud minket megfélemlíteni. Nem tudja megállítani, hogy Karácsony Gergely főpolgármesterrel és más tisztességes demokratákkal az élen együtt segítsük szegény hazánkat visszatérni az alapvető jogok közös európai normáihoz, a valódi, igazságos békességhez, a rég várt, megérdemelt közéleti tisztasághoz és méltósághoz!
Iványi Gábor lelkipásztor,
az önkormányzati szervezésű szolidaritási ünnepség egyik résztvevője,
továbbá az ügyészség által szintén rabosított gyanúsított

(Fotó: Hartyányi Norbert)






