20 éves a Fűtött Utca!

Különleges alkalomra került sor a Fűtött Utcán december 13-án, délben.

Az intézmény fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte, melynek alkalmából Sallai Ferenc zenélt a társaival, és az ünnepi töltött káposztát is ő és felesége biztosították – az elmúlt évekhez hasonlóan. Még úgy is megtartották ezt a szokást, hogy Sallai Ferenc elmondta: a nehézségek miatt valószínűleg ez az utolsó alkalom, mert be kell zárniuk. Nagyon szépen köszönjük!

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke is szólt az egybegyűltekhez, akinek a 20. zsoltárt (hiszen ennyi idős a Fűtött Utca) olvasta fel, és felidézte, mennyi nehézség és kihívás van az elmúlt két évtized történetében, mégis megmaradt a hely. A lakók közül volt, aki verset mondott, más a gondolatait osztotta meg.

Az ebédet követően nazarénus testvéreink-barátaink látogattak el a Fűtött Utcára, akik éppen 10 éve jönnek rendszeresen hajat nyírni ellátottainknak, illetve manikűr-pedikűrt végeznek a hajléktalan nők között. Most is szerét ejtették ennek, de hoztak gyümölcsöt és mézeskalácsot magukkal – és gyönyörű műsort is.

Nagyon hálásak vagyunk az Örökkévalónak, hogy megtartott bennünket eddig, hálásak, hogy ennyi embertársunkat ránk bízta – és rendkívül hálásak az ott dolgozó kollégáink munkájáért, valamint kitartó és fáradhatatlan támogatóinknak!

Isten áldását kívánjuk kedves mindannyiukra!

https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet

https://www.facebook.com/metegyhaz


Kérjük, ha a Dankó utcában járnak, és tehetik, hozzanak nekünk tartós élelmiszert. Hálásan köszönjük!

Alábbi képünkön: Rádi István, az érdi Erdőszék Óvoda szülei és a Késmárki Kft. adományai: nagyon-nagyon köszönjük! Rendkívül örülünk minden tartós élelmiszer, tisztító- és tisztálkodószer-adománynak, édességnek; mindennek!

Köszönjük szépen!

ÁTVEVŐ PONTJAINK:

* BUDAPEST A 8. kerületi Dankó u. 11. szám alatt éjjel-nappal várja adományaikat a portaszolgálat. Kérdéseikkel, felajánlásaikkal keressék Borsányi Aranka kollégánkat. Telefon: 06 70 459 3681. E-mail: ari@wjlf.hu

* KISVÁRDA Galilea Háztemplom Várday I. u. 7. Szívesen átvesszük az adományokat, vagy ha kell el is megyünk azért. Telefon: 06 45/420 083 vagy 06 20 387 3300 (Iklódy László lelkész) E-mail: laszloiklody@gmail.com

* NYÍREGYHÁZA Metkápolna, Bessenyei tér 10. Telefon: 06 70 318 3540 (Jónás Miklós lelkész)

* SZOLNOK Szolnok, MET Oltalom Idősek Otthona, Napsugár utca 19. Telefon: 06 70 967 9910 (Lakatos Anka intézményvezető) és 06 20 426 4471 (Bereczkiné B. Éva gazdasági ügyintéző)

Kedves Barátaink!

Egy ideje (az anyagi problémák mellett) azzal is küszködünk, hogy szinte teljesen visszaesett a tartós élelmiszeradomány mennyisége mindenütt. Hiába kapjuk a kétségbeesett levelet a rászorulóktól, nemhogy nekik nem tudunk sokszor élelmiszercsomaggal segíteni, de most már (2023. október 7-e óta) nem kapunk támogatást a központi konyhánkra sem, így a napi 655 adag ételhez is segítséget kell kérnünk. (Óvodásaink, iskolásaink, hajléktalanok és nehéz helyzetben lévő dolgozóink számára főzünk.)

Kérjük, ha a Dankó utcában járnak, és tehetik, hozzanak nekünk tartós élelmiszert, cukrot, tejet, lisztet, teafüvet, zsírt, margarint, konzervet. Nagyon örülünk búzadarának, lencsének, sárgaborsónak.

Boldogan fogadjuk a gyerekek számára a száraz szalámit, sajtot, gyümölcsöt, zöldséget, édességet. A Domestos és a folyékony szappan kelendőek még nagyon.

Sajnáljuk, hogy meg kell említenünk, de kérjük, csak olyasmit hozzanak, aminek a szavatossága nem járt le. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a 2016-ban lejárt liszt, vagy két éve lejárt tartós tej nem kiosztható, ellenben nagy gondot jelent megszabadulni tőlük. Tekintsük embernek rászoruló felebarátainkat is!

Ha inkább anyagilag támogatna bennünket, itt talál információt: https://metegyhaz.hu/adomanyozas/#penzadomanyok

Hálásan köszönjük!


ADJ ESÉLYT AZ ÜNNEPLÉSRE!

Gazdig Róbert 19 éve dolgozik a MET-nél, 12 éve a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium vezetője.

„Nálunk semmilyen erőltetett egyházi koncepció nincs. A MET-et úgy lehetne jellemezni, hogy a kapui nyitottak, aki éhezik vagy melegedni szeretne, az bemehet, jól érezheti magát, biztonságban – de bármikor kijöhet. Ez egy óvó-védő környezet. Egy közösség, ami nem szaladhat szét; meg kell, hogy maradjon. Ami itt van, sehol nem fogjuk megtalálni. Még hasonlót sem.”

A legkisebb támogatás is életeket, munkahelyeket menthet! Kérjük, aki teheti, juttasson pénzadományt krízisalapunk számlájára, hogy minél több dolgozónknak legyen esélye a Karácsony méltó megünneplésére.

Krízisalapra gyűjtünk!

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

OTP Bank Nyrt.

11708001-20520380

IBAN: HU08 1170 8001 2052 0380 0000 0000

SWIFT: OTPVHUHB


Svéd újságírók jártak nálunk

Az egyik legrangosabb, nemzetközi hírnevű svéd napilap, a Dagens Nyheter tényfeltáró cikket készít a MET és az Oltalom helyzetéről. Iványi Gáborral és a Fűtött Utca lakóival, dolgozóival is beszélgettek. Kíváncsian várjuk a riportot!