1% felajánlás!

Tisztelt Támogatónk! Eddigi támogatását megköszönve, szeretnénk tájékoztatni arról, hogy a 2018-as személyi jövedelemadó bevallással egyidejűleg idén is van lehetőség az egyház részére juttatható 1%-ot a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség részére felajánlani.

Sajnálatos módon a mostani kormány kifejezett célkitűzésének tekinti, hogy e tekintetben zavart keltsen, és az adózókat a felajánlásban részesíthető szervezetekkel/egyházakkal kapcsolatban bizonytalanságban tartsa.
Teszi ezt annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága több alkalommal hozott döntést arról, hogy egyházunknak a „bevett” egyházakkal megegyező elbírálás alá kell esnie, ugyanazon támogatásokra – pl. Szja 1% - jogosult, mint az egyházi törvény mellékletében felsorolt egyházak.
Évek óta harcot folyatunk azért, hogy jogos követeléseinket a Magyar Állammal és az egyes állami szervekkel szemben érvényre juttassuk, e küzdelmünkben a fent említett bírósági határozatok további jogi alapot nyújtanak.
2017-ben a Kúria két támogatónk ügyében hozott számunkra kedvező ítéletet, megállapítva azt, hogy egyházi státuszunk végleges elbírálásáig a NAV nem dönthet az 1%-os felajánlás tárgyában, nem utasíthatja el azt.
Szeretnénk Önt megnyugtatni, hogy támogatása nem hiábavaló, előbb vagy utóbb, de mindenképpen célba ér. Kérjük, hogy a felajánlás tényét részünkre visszajelezni szíveskedjék annak érdekében, hogy ezirányú igényünket a Magyar Állammal szemben érvényesíthessük.
Kérjük, hogy az eddigiekhez hasonlóan az egyházi 1%-ról való rendelkezést tartalmazó adóbevallását ne elektronikusan, hanem papíron, a 0444 technikai azonosító megadásával tegye meg.

Külön szeretnénk felhívni a figyelmét arra az információra, hogy a MET részére felajánlott egyházi SZJA 1% csak akkor érvényes technikailag, ha az egyesületnek (pl: Oltalom Karitatív Egyesület) ajánlott 1%-ról szóló részt is kézzel töltik ki, és nem az elektronikus kitöltő programból kinyomtatott nyomtatványt használják.


A kitöltött nyomtatványt az alábbi linken találják.

A program generál egy vonalkódot, amely alapján a nyilatkozatot kezelik és feldolgozzák. A vonalkód nem tartalmazza a kézzel beírt adatokat, így azokat nem veszik figyelembe. Előre is köszönjük, hogy felajánlásával segíti munkánkat, amely hitéleti tevékenységünkön túl a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott mintegy 30 szociális és oktatási intézmény működtetésére irányul.
MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG technikai azonosító: 0444
OLTALOM KARITATÍV EGYESÜLET ADÓSZÁM: 19010409-1-42
Iványi Gábor elnök
Alábbi linkeken letölthető: "1% felajánlás tájékoztató levél", illetve "kitöltött nyomtatvány":

Izrael Állam 70 éves

A Wesley Főiskola Theológus és Lelkész Szak üzenete Erec Izrael és a zsidó nép 70 évvel ezelőtti újjászületésének emléknapján.

A WJLF Theológus és Lelkész Szak hálával és szeretettel emlékezik Izrael Állam 70 évvel ezelőtti megalakulására, a zsidó nép újjászületésének szimbolikus eseményére.

Izrael Állam létrejötte nem csak a Biblia választott népének megsemmisítésére törő démoni erők feletti ítélet igazsága volt, de máig erős bizonysága a halálból való feltámadás bibliai misztériumának is.

Testvéreink és barátaink örömében és reményeiben Ezékiel próféta szavaival osztozunk:

"Így szól az Úr Isten: Mikor egybegyűjtöm Izráel házát a népek közül, kik közé szétszórattak, akkor megszentelem magamat rajtok a pogányok szeme láttára, és laknak az ő földjökön, melyet adtam Jákóbnak, az én szolgámnak. És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szőlőket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik őket megvetik vala ő körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök." (Ezékiel 28: 25-26.)

Budapest, 2018. április 19.

Iványi Gábor
rektor
Majsai Tamás
dékán