Menekültellátásunk a háború első évében

A menekült embereknek segítése mindig is fontos küldetése volt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesületnek (OKE), nincs ez másképp az orosz-ukrán háború kitörése óta hazánkba menekülő családok esetében sem. Áldozatos munkával közel 500 embernek adott fedelet a feje fölé rövidebb vagy hosszabb távra, segített munkát, hosszú távú lakhatást találni, papírokat intézni, oktatásba integrálódni és felzárkózni, talpra állni és újrakezdeni.

Legelőször megalakult egy oktatási, egészségügyi és szociális intézményvezetőkből, régióvezetőkből, lelkészekből, szociális munkásokból, pedagógusokból, oktatókból és mentálhigiénés szakemberekből álló válságstáb, amely a helyzet következményeit volt hivatott kezelni. A menekültek áradata megindult Magyarország felé, nekünk pedig tenni kellett a dolgunkat, az eddigi feladataink mellett és azokon felül. A Dankó utcában a Wesley János Lelkészképző Főiskola (WJLF) termeit és a dísztermet készítették fel a menekültek fogadására, a Wesley Szakiskola Márokpapiban átalakította a tornatermét, hogy minél több embernek tudjon szállást, étkezést és ruhát biztosítani.

A Wesley János Lelkészképző Főiskola folyamatosan fogadta a menekülteket, Márokpapin előfordult olyan, hogy a szakiskola tornatermében egyszerre közel százan éjszakáztak. Időközben bekapcsolódott a MÁV-telepi iskolánk is, itt három családot sikerült elhelyezni, és a kiskorú gyermekeket az óvodai, iskolai oktatásba integrálni. Megnyitottuk a táborhelyünket is Hejcén, itt közel 40 ember talált befogadásra. Az összes telephelyünkön napi háromszori étkezést, ruhát, gyógyszereket kaptak a menekült családok, és lehetőségük volt mosni is. Vannak olyan menekültek, akiknek a mai napig mi biztosítunk szállást, és olyan menekült gyermekek is, akik még mindig a mi iskolai intézményünkbe járnak.

Az elmúlt egy év nagyon nehéz és embert próbáló volt mindannyiunk számára, de a menekülteket támogató projektünkben nagyon nagy segítségünkre volt a United Way Magyarország, akik komoly anyagi támogatást nyújtottak ahhoz, hogy többletterheink ellenére helyt tudjunk állni.


Tárgyi adományokat gyűjtünk egy földig rombolt ukrajnai óvoda és iskola újraindításához

Kedves Támogatóink, Barátaink, Testvéreink!

Kijev környékéről visszatérőben útközben írom nektek ezt az emailt. Több mint húsz alkalommal jártunk már kint Egyházunk és az Oltalom nevében (sokatok támogatásával). Vittünk korábban Karácsony főpolgármester úr nagy teljesítményű generátor ajándékát a kijevi főközpont számára, most pedig egy hasonló, erőteljes generátort a Borodyankai iskola számára, mely kénytelen volt befogadni egy másik iskolát, egy óvodát és egy zeneiskolát is, tekintettel arra, hogy a várost rendkívül súlyos veszteségek érték a megszálló orosz hadsereg részéről, akik amit nem pusztítottak el, azt kifosztották.

Mostani utunkon többek között Andriivkába is elmentünk. Ez a szegény, mintegy négyezer főt számláló település szenvedte el talán a bevételére készülő agresszorok legpusztítóbb támadását. Több férfit agyonlőttek, aki nem adta le időben a mobiltelefonját, nőket erőszakoltak meg, alig akad épület, amiben ne tettek volna alig helyrehozható kárt. Hogy valami fogalmatok legyen az állapotokról, elküldök egy kis videót (https://youtu.be/8irjlZhy-Tg), ami támadás után, a romok eltakarítása közben készült.

Teljesen megsemmisült a 2015-ben felújított óvoda, étkező és kis települési múzeum is. A mozdítható értékeket a megszálló agresszív hadsereg elrabolta (sokszor még a vécécsészét is). Megígértem, hogy kísérletet teszünk egy segítségnyújtás megszervezésére, s megpróbáljuk összegyűjteni azokat a nélkülözhetetlen eszközöket, illetve elvégezni olyan felújítási munkákat, melyekkel újraindítható lenne a tanítás.

Felsorolom, hogy miket írtam össze, illetve megemlítem, hogy egyébként mindezek, valamint a szakmunka elvégzése összesen mintegy 2-3millió forint volna. Az összeg csökkenthető, amennyiben természetben tudunk adományokat eljuttatni. Az Oltalom, illetve Egyházunk a maga építési anyagaiból és eszközeiből máris sok mindent fel tud szabadítani. A következők kellenének:

Az óvodát be lehetne költöztetni a jelenleg nagyjából helyrehozott iskolába, de ehhez szükség volna legalább:

- 5 darab kis gyerekvécére és gyerekmosdóra,

- gyerekjátékokra,

- 15 kiságyra, matracra,

- 30-40 gyerek számára ágyneműre,

- evőeszközökre,

- hűtőszekrényre,

- 40 kisszékre,

- kis szekrényekre,

- szőnyegekre,

- 10 asztalocskára,

- mélyhűtőre,

- mosógépre,

- porszívóra

Az iskola konyhájához és ebédlőjéhez:

- tűzhelyre,

- mosogatóra,

- edényekre,

- ugyancsak evőeszközökre,

- tányérokra (lehet használt is, de ép)

- függönyökre,

- terítőkre,

- ebédlőasztalokra és székekre (egyidejűleg jó lenne, ha legalább ötvenen le tudnának ülni)

- kézmosókra (legalább 4 darab)

A kifosztott tornateremhez kellene:

- röplabdaháló,

- futball-, kosár-, röp- és kézilabdák

- két kézilabda kapu,

- mászókötelek,

- bordásfal,

- pingpongasztal és ütők,

- csocsó.

A tornaterem öltözőjét minden felszerelésével fel kellene újítani, egy lány és egy fiú helyiségben zuhanyt, vécét és mosdót kellene pótolnunk.

A karbantartáshoz szükség volna kézigépekre (fúró, akkumulátoros fűrész, ütvefúró, stb.)

Sikerült megfogadnom három nagyszerű, mindenféle építőipari munkához értő fiatalembert is egy hónap munkára, természetesen díjazás ellenében.

Szívesen fogadnak ruhafélét is.

Andriivka iskolájának - Borodyankhoz hasonlóan - egy nagyteljesítményű generátor szeretnénk biztosítani. Erre több budapesti kerületnek van már felajánlása, amit hálásan köszönünk.

A hadsereg az interaktív táblákat és számítógépeket is elvitte, ezek is pótlásra szorulnak.

A listát hétről hétre frissítjük, és jelezzük, hogy mi az, amit már valaki megvásárolt vagy adományozott, és mi az, amire még gyűjtünk.  Ide várjuk a felajánlásokat: vajay.zsofia@wjlf.hu, kapcsolattartó: Vajay Zsófia.

Ha pénzadománnyal támogatnátok a felújítást:

Számlaszám 11763086-15996886-00000000
Számlavezető bank neve: OTP Bank Nyrt.

Kérjük, a közlemény rovatba írjátok be: ANDRIJVKA

Aki egy labdát vagy egy pingpongütőt ad, már az is sokat tett, vagy aki hajlandó egy munkás egy órai vagy egy napi bérét felajánlani, az is nagyszerű tettet hajtott végre. Úgy terveztük, hogy a felújítási munkálatok március 8-án kezdődnének, addig szeretnénk mindent összegyűjteni.

Hálás köszönet jóságotokért, nagyvonalúságotokért és bizalmatokért. Minden fillérről pontosan el fogunk számolni.

Kijev, 2023. február 23.

Sok szeretettel, nagyrabecsüléssel:

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke

БОРОДЯНСЬКИЙ АКАДЕМІЧНИЙ ЛІЦЕЙ | Захоплює, коли на допомогу приходять незнайомі люди, які живуть за тисячі кіломет�... (facebook.com)

Magánadományból és önkéntes munkával bővítették a MET egyik iskoláját

„Magánadományból és önkéntes munkával bővítették a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) egyik iskoláját. Iványi Gábor egyházelnök azt mondta, saját erőből nem lett volna pénzük az építkezésre, hiszen az adóhatóság még mindig 3 milliárdos tartozást követel tőlük...” – Az RTL Híradójából: https://rtl.hu/hirado/2023/02/17/magyarorszagi-evangeliumi-testverkozosseg-ivanyi-gabor


Kérjük, ajánlja fel adója 1-1 százalékát az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség részére!

Az Oltalom Karitatív Egyesület adószáma: 19010409-1-42

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség technikai száma: 0444

Aktuális információk, részletek az Oltalom Karitatív Egyesület honlapján: https://oltalom.hu/hogyan-segithet/1-felajanlas/

Az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség a Facebookon:
https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet ; https://www.facebook.com/metegyhaz


A MET - Budaörsi Idősek Otthona

A Budaörsi Idősek Otthona 17 éve működik, ellátási szerződésben Budaörs önkormányzatával. A budaörsi időseket 2 ágyas szobákban helyezik el, 60 + 14 főt tud ellátni az intézmény. Van bejáró gyógytornász, orvos heti egy alkalommal, van foglalkoztató, aki naponta szervez különböző elfoglaltságokat és olyan is, aki filmklubot. Az intézmény 30-40 dolgozója mindent megtesz annak érdekében, hogy az itt lakók ne szenvedjenek hiányt semmiben és tartalmasan töltsék a mindennapjaikat.

Kisfilmünket az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:

https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/videos/734828421684606/