Iványi Gábor az Év embere az RTL szavazásán

Iványi Gábor több mint 50 éve segít a rászorulóknak. Hajléktalanszállót, óvodát, iskolát, átmeneti otthont és kórházat is működtet az általa alapított Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET). Ezzel 30-40 ezer embernek segítenek hosszabb-rövidebb távon.

A lelkész azt mondta az RTL Híradónak, hogy bár a legtöbben az ő arcához kötik a segítő tevékenységeket, de ezeket nem egyedül végzi, hanem csaknem ezer munkatársával együtt.

"Úgy tekintek magára a díjra, hogy az nem az enyém, hanem mindannyiunké. Ugyanakkor felemelő érzés az is, hogy egy nagyon komoly, igazi versenytársakból álló közösségben lehetett ezt a sikert elérni" – mondta a lelkész.

Részletesebben:

https://rtl.hu/belfold/2022/01/03/ivanyi-gabor-lelkesz-ev-embere-rtl-hirado-met-egyhaz


Iványi Gábor is jelölt az Év Embere díjra!

"Évtizedek óta ott segít, ahol kevesen, és évtizedek óta akkor is megszólal, amikor már kevesen. Iványi Gábor, lelkész és az általa alapított Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tevékenységeit felsorolni is nehéz. Óvodáikban, iskoláikban, hajléktalanszállóikon jelenleg körülbelül 30-40 ezer ember életét segítik úgy, hogy 2010 óta a saját fennmaradásukért is napi harcot kell vívniuk a hatalommal.
Iványi Gábor is jelölt az Év Embere díjra."
:

https://rtl.hu/az-ev-embere/ivanyi-gabor

Forrás: https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/


Lajos, régi barátunk és kollégánk elment.

Volt már ez így régebben is, de akkor tudtuk, hogy még vissza fog jönni. Most más a helyzet, Lajos többet nem jön be a Dankóba. Több mint 25 éven keresztül volt a Dankó utca 9-ben egy igazi támasz lakóink és kollégáink számára. Lajos sosem volt ideges, vagy ha mégis, akkor azt nem mutatta. Lajos nem vesztette el sosem a fejét, türelmes és barátságos volt, ezért mindenki szeretett vele dolgozni, tudtuk, hogy ha ő van ügyeletben, akkor nagy gond nem lehet. Tisztelte az embereket, és az emberek is tisztelték őt. Szemében mindig volt valami csibészes mosoly, amiből tudni lehetett, hogy legyen akár mekkora is a gond, Lajos azt megoldja. Figyelt a körülötte lévőkre, volt véleménye, de nem ítélkezett. Nem beszélt sokat, de ha mondott valamit, annak mindig súlya volt, mert az emberség és a szakmaiság stabil alapokon állt Lajosnál.

Utoljára halála előtt néhány nappal ügyelt a Dankó 9-ben; már nem érezte jól magát, de az ügyeletet végigcsinálta, és mi vártuk, hogy hamarosan ismét belép a nagy barna kapun, hiszen voltak még terveink. Sajnos, Lajos egy másik kapun ment át azóta. Hozzánk többet nem jön vissza. Emléke velünk marad. Nyugodj békében, Lajos!

Temetése 2022. január 13-án, 12.00 órakor lesz a Dunakeszi temetőben.


Megbékélés Háza – Zenés áhítat

Kolesznyicsenko Inna (zongora) Kurina Laura (gordonka) és Marics Tamás (gitár) karácsonyi hangversenye

  • Schubert–Bizet: Ave Maria
  • Chopin: cisz-moll noktürn, op. post.
    • Esz-dúr noktürn, op. 9, no. 2
    • cisz-moll keringő, op. 64, no. 2
    • E-dúr keringő, op. post.
  • Csajkovszkij: Évszakok – Hóvirág (Április) és Őszi ének (Október)
    • Orosz körtánc
    • Diótörő – A cukortündér tánca
  • Rahmanyinov: Elégia, op. 3
    • Melódia
  • Szkirik: Melódia
  • Leo Brouwer: Egy novemberi nap
  • Carlos Gardel: Por una cabeza
  • Karácsonyi dallamok:
    • John Williams: Somewhere in my memory („Home alone”)
    • Leontovics: Karácsonyi harangok (William Ross feldolgozása)
    • David Newman: Távol a decemberi fagytól („Anastasia”)
    • Gigevics: Variációk a „Let it snow” témára

Ezúton is köszönjük az iData Kft. támogatását!

Immáron második éve hirdette meg pályázatát az iData Kft., amellyel civil vagy közhasznú szervezetek költséghatékonyabb és optimálisabb működéséhez járul hozzá.

A pályázat eredményeképpen 15 db iTracknyomkövető eszközt és a hozzá tartozó szolgáltatatást 2 éven keresztül térítésmentesen kapják meg a nyertes szervezetek. Az Oltalom Karitatív Egyesület azon négy szerencsés szervezet egyike, amelyek pályázata pozitív elbírálásban részesült.

Egyesületünk 5 db gépjárművébe kerültek be az elnyert eszközök, és ezek segítségével számítógépen és akár okostelefonon is nyomonkövethetők a járműveink. A többnyire adományokat, élelmiszereket szállító autóink számára nagyon fontos a biztonság, hiszen ellátottjainknak folyamatosan szállítanunk kell, és ez az eszköz segít megakadályozni, hogy ellopják azokat.

Mivel az ország számos pontján végezzük tevékenységünket, mindez nem kis logisztikát és kapacitást igényel mind a humánerőforrás vagy a járművek vonatkozásában, mind az anyagiak tekintetében. A nyomkövető eszközzel felszerelt gépjárművek hozzájárulnak munkánk optimalizált, biztonságosabb és színvonalasabb elvégzéséhez.

Az iTrack eszközök többek között segítséget nyújtanak flottánk nyomon követéséhez, üzemanyagköltségeink optimalizálásához, géppark megfelelő kihasználtságához. A költségek ellenőrzésében és a statisztikák összeállításában is támaszkodhatunk a szolgáltatásra, amely megkönnyíti adminisztrációs munkánkat is.

Ezúton is köszönjük az iData Kft. támogatását!

https://oltalom.hu/projektjeink/ , https://oltalom.hu/wp-content/uploads/2021/12/iData-Kft.pdf