„Elvisszük annak a hírét, hogy a magyar nép szolidáris és érző” – Iványi Gáborék Ukrajnába vittek adományokat

A közeljövőben anyákat és gyerekeket szeretnének meghívni Magyarországra, hogy különféle programokkal próbálják feledtetni velük a háború borzalmait.

Élelmiszer, gyógyszerek, ruhák, mosógépek, sok más mellett ezeket vitték legutóbbi látogatásukkor Iványi Gáborék a háború sújtotta Ukrajnába. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője a hozzájuk tartozó Oltalom Karitatív Egyesülettel a háború kitörése óta több mint tízszer vitt adományokat a megtámadott Ukrajnába – hangzott el az RTL híradójában hétfő este. 

Karácsony másnapján indultak, s Kijevben az egyik harcoló egység laktanyájába vittek többek közt élelmiszert, zseblámpát, Covid-tesztet, vagy éppen áramellátáshoz szükséges eszközöket. Egy ungvári menekülttáborban generátoros mosdót vittek, de egyik kisbuszukat is otthagyták, mint adomány. Több kisebb faluban is szükség volt a segítségre. 

A Kijev közeli Borogyankában egy iskolát támogattak, amelyet kifosztottak a megszállók, s jelenleg nincs fűtés, emellett gyakoriak az áramkimaradások. Most arra gyűjtenek, hogy generátorokkal segíteni tudjanak. Ezen felül egy fontos üzenetet szeretnének átadni. 

„Elvisszük annak a hírét, hogy a magyar nép szolidáris és érző nép, és azok számára, akiknek a politika nem egyesek uralomvágyáról, vagy akarnokságáról, cseleiről szól, hanem az emberségről, azt a fajta politikát, itt nagyon sok jó szándékú ember támogatja”

– fogalmazott Iványi Gábor, megjegyezve, az emberek most sokkal kevesebbet tudnak adni, azonban az adományokra szükségük van, hogy segíthessenek. Bár ugyan hosszas jogi procedúra után visszakaptak egy egyfajta egyházi státuszt, továbbra sem jogosultak állami támogatásra, így folyamatos pénzhiánnyal küzdenek. 

„Ha ilyen helyzetben az ember valamit tehet, akkor az mindenképpen, az, hogy az emberségét, az együttérzését a megtámadott irányába kifejezi és eljuttatja. Ha Oroszországot támadná meg bárki, akkor az orosz emberek mellé állnánk oda” – jelentette ki. Hozzátette, a közeljövőben anyákat és gyerekeket szeretnének meghívni Magyarországra, hogy különféle programokkal – cirkusszal, állatkerttel – próbálják feledtetni velük a háború borzalmait.

(Források: https://nepszava.hu/3180727_ivanyi-gabor-ukrajna-haboru-adomanyhttps://rtl.hu/hirado/2023/01/02/ivanyi-gabor-ukrajna-kijev; letöltések ideje: 2023. január 2.)