A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG ÉS A WESLEY JÁNOS LELKÉSZKÉPZŐ FŐISKOLA KÖZÖS NYILATKOZATA MAHMÚD AHMADINEZSÁD VOLT IRÁNI ELNÖK LÁTOGATÁSA KAPCSÁN

A MET egyház és felsőoktatási intézménye, a Wesley János Lelkészképző Főiskola súlyos aggodalmának ad hangot annak kapcsán, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre meghívást kapott és ott előadást tarthatott Mahmúd Ahmadinezsád, a nyíltan holokauszttagadó, antiszemita volt államelnök. Különösen is súlyosnak tartjuk az esetet most, amikor a rettenetes gázai-palesztin támadás, illetve az ukrajnai háború anyagi és erkölcsi támogatójának számító Irán egyik közismert személyét hívta meg a az egyetem, valamint a felsőoktatásért is felelős kormány a holokauszt 80. évfordulóján. A világbékét leginkább az fenyegeti, ha nem fogalmazunk egyértelműen háború és béke kérdésében, ha nem állunk egyértelműen a megtámadottak oldalán, ha nem figyelünk eléggé arra, hogy kiket választunk szövetségeseknek, kinek adunk akár csak egy egyetemi előadói lehetőséget. Meggyőződésünk, hogy a kormánynak azonnali lépéseket kell tennie ennek a súlyos hibának a korrigálására.

Budapest, 2024. május  9.


Segítségre van szükségünk! - Sajnos el kell mondanunk, hogy egy ideje (az anyagi problémák mellett) azzal is küszködünk, hogy szinte teljesen visszaesett az adományként beérkező élelmiszer mennyisége

Sajnos el kell mondanunk, hogy egy ideje (az anyagi problémák mellett) azzal is küszködünk, hogy szinte teljesen visszaesett az adományként beérkező élelmiszer mennyisége. Hiába kapjuk a kétségbeesett levelet a rászorulóktól, nemhogy nekik nem tudunk sokszor élelmiszercsomaggal segíteni, de mivel már (múlt év októbere óta) nem kapunk támogatást a központi konyhánkra sem, így a napi 655 adag ételhez is segítséget kell kérnünk. (Óvodásaink, iskolásaink, hajléktalanok és nehéz helyzetben lévő dolgozóink számára főzünk.)

Állandó, rendszeres adományozónk jelenleg a Tesco, ahonnan napi átlagban kb. 10 rekesz péksüteményt, zöldséget-gyümölcsöt kapunk. Ezért is nagyon hálásak vagyunk, de emellett más gyakorlatilag nem érkezik be.

Nagyon várunk alábbi átvevő pontjainkra tartós élelmiszert: cukrot, tejet, lisztet, teafüvet, zsírt, margarint, konzervet. Nagyon örülünk búzadarának, lencsének, sárgaborsónak. Boldogan fogadjuk a gyerekek számára a száraz szalámit, sajtot, gyümölcsöt, zöldséget, édességet. De gyakorlatilag minden élelmiszernek van helye.

Tisztasági és tisztító szereket és higiéniás termékeket (fogkefe, fogkrém, mosó- és mosogatószer, női betét, pelenka, zsebkendő stb.) is köszönettel fogadunk. A Domestos és a folyékony szappan kelendőek leginkább.

Sajnáljuk, hogy meg kell említenünk, de kérjük, csak olyasmit hozzanak, aminek a szavatossága nem járt le. Ilyesmit kiosztani nem tudunk, ellenben nagy gondot jelent megszabadulni tőlük.

Tekintsük embernek rászoruló felebarátainkat!

Ha inkább anyagilag támogatna bennünket, itt talál információt: https://metegyhaz.hu/adomanyozas/#penzadomanyok

Hálásan köszönjük!

( https://www.facebook.com/metegyhaz )

—-

ÁTVEVŐ PONTJAINK:

*BUDAPEST- 3. KERÜLET, BÉKÁSMEGYER. Információ, egyeztetés itt: +36 70 452 08 59

*BUDAPEST - 8. KERÜLET. A Dankó u. 11. szám alatt éjjel-nappal várja élelmiszer-adományaikat a portaszolgálat. Kérdéseikkel, felajánlásaikkal keressék Borsányi Aranka kollégánkat. Telefon: +36 70 459 36 81. E-mail: ari@wjlf.hu

*KISVÁRDA, Galilea Háztemplom Várday I. u. 7. Szívesen átvesszük az adományokat, vagy ha kell el is megyünk azért. Tel.: 06-45/420-083 vagy 06-20/387-33-00 (Iklódy László lelkész) E-mail: laszloiklody@gmail.com

* NYÍREGYHÁZA Metkápolna, Bessenyei tér 10. Telefon: +36 70 318 35 40 (Jónás Miklós lelkész)

* SZOLNOK MET Oltalom Idősek Otthona, Napsugár utca 19. Telefon: +36 70 967 9910 (Lakatos Anka intézményvezető) és +36 20 426 4471 (Bereczkiné B. Éva gazdasági ügyintéző)


NYÍLT ÓRA IVÁNYI GÁBORRAL A DANKÓ UTCÁBAN

Hogyan működik a hajléktalan kórház? Mivel töltik a napot a Fűtött Utca ellátottjai? Milyen szakemberek segítik őket? Mire fordítjuk a támogatók adományait? Jöjjön el hozzánk, és járja be Dankó utcai intézményeinket Iványi Gáborral, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület elnökével! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Időpont: 2024. május 9. csütörtök 16:00 – 17:00

Gyülekező: 1086 Budapest, Dankó u. 11. – az udvaron 15:45-től

Kérjük, részvételi szándékát itt jelezze: sajto@metegyhaz.hu Tárgy: Nyílt óra

https://www.facebook.com/metegyhaz )


Megbékélés Háza – Zenés áhítat / Fellegi Ádám zongoraestje

Megbékélés Háza – Zenés áhítat

2024. május 27. hétfő, 19:00 óra

Fellegi Ádám zongoraestje

Beethoven: cisz-moll (Holdfény) szonáta, op. 27 no. 2

C-dúr (Waldstein) szonáta, op. 53

Helyszín: Megbékélés Háza – Békásmegyer: III., Újmegyeri tér, Hadriánus utca–Királyok útja sarka, 34-es, 134-es, 204-es és 296-os buszok végállomása (Újmegyeri tér).

Támogatók: Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Wesley János Lelkészképző Főiskola, Oltalom Karitatív Egyesület

A rendezvény ingyenes! (Önkéntes adományt köszönettel fogadunk.)

https://www.facebook.com/events/423505553630697/?ref=newsfeed


SÜRGŐSEN VÁRUNK ÉLELMISZER-ADOMÁNYT!

Kedves Barátaink!

Nagy örömünkre a békásmegyeri egyházközséghez érkezett és az egyházközség által gyűjtött élelmiszert kaptunk! Hosszú idő óta ez első jelentősebb mennyiség.

Sajnos el kell mondanunk, hogy hogy egy ideje (az anyagi problémák mellett) azzal is küszködünk, hogy szinte teljesen visszaesett az adományként beérkező élelmiszer mennyisége. Hiába kapjuk a kétségbeesett levelet a rászorulóktól, nemhogy nekik nem tudunk sokszor élelmiszercsomaggal segíteni, de mivel már (múlt év októbere óta) nem kapunk támogatást a központi konyhánkra sem, így a napi 655 adag ételhez is segítséget kell kérnünk. (Óvodásaink, iskolásaink, hajléktalanok és nehéz helyzetben lévő dolgozóink számára főzünk.)

Állandó, rendszeres adományozónk jelenleg a Tesco, ahonnan napi átlagban kb. 10 rekesz péksüteményt, zöldséget-gyümölcsöt kapunk. Ezért is nagyon hálásak vagyunk, de emellett más gyakorlatilag nem érkezik be.

Nagyon várunk alábbi átvevő pontjainkra tartós élelmiszert: cukrot, tejet, lisztet, teafüvet, zsírt, margarint, konzervet. Nagyon örülünk búzadarának, lencsének, sárgaborsónak. Boldogan fogadjuk a gyerekek számára a száraz szalámit, sajtot, gyümölcsöt, zöldséget, édességet. De gyakorlatilag minden élelmiszernek van helye.

Tisztasági és tisztító szereket és higiéniás termékeket (fogkefe, fogkrém, mosó- és mosogatószer, női betét, pelenka, zsebkendő stb.) is köszönettel fogadunk. A Domestos és a folyékony szappan kelendőek leginkább.

Sajnáljuk, hogy meg kell említenünk, de kérjük, csak olyasmit hozzanak, aminek a szavatossága nem járt le. Ilyesmit kiosztani nem tudunk, ellenben nagy gondot jelent megszabadulni tőlük.

Tekintsük embernek rászoruló felebarátainkat!

Ha inkább anyagilag támogatna bennünket, itt talál információt: https://metegyhaz.hu/adomanyozas/#penzadomanyok 

Hálásan köszönjük!

ÁTVEVŐ PONTJAINK:

*BUDAPEST- 3. KERÜLET, BÉKÁSMEGYER. Információ, egyeztetés itt: +36 70 452 08 59

*BUDAPEST – 8. KERÜLET. A Dankó u. 11. szám alatt éjjel-nappal várja élelmiszer-adományaikat a portaszolgálat. Kérdéseikkel, felajánlásaikkal keressék Borsányi Aranka kollégánkat. Telefon: +36 70 459 36 81. E-mail: ari@wjlf.hu

*KISVÁRDA, Galilea Háztemplom Várday I. u. 7. Szívesen átvesszük az adományokat, vagy ha kell el is megyünk azért. Tel.: 06-45/420-083 vagy 06-20/387-33-00 (Iklódy László lelkész) E-mail: laszloiklody@gmail.com

* NYÍREGYHÁZA Metkápolna, Bessenyei tér 10. Telefon: +36 70 318 35 40 (Jónás Miklós lelkész)

* SZOLNOK MET Oltalom Idősek Otthona, Napsugár utca 19. Telefon: +36 70 967 9910 (Lakatos Anka intézményvezető) és +36 20 426 4471 (Bereczkiné B. Éva gazdasági ügyintéző)

https://metegyhaz.hu/2024/05/surgosen-varunk-elelmiszer-adomanyt/