HUMANITÁRIUS VÉSZHELYZET FENYEGET – legutóbbi sajtótájékoztatónk kivonata 

A NAV az október havi teljes normatívánkat elvonta, így ismét nem érkezett meg a bérköltségeket fedező 220 millió forint, így ismét nem tudunk fizetést adni a dolgozóinknak.

Azok a kisebb-nagyobb kifizetések, amiket a dolgozóinknak el tudunk juttatni, kizárólag az egyéni adományozók támogatásából lehetségesek. Nem tudjuk eléggé megköszönni, nem tudunk eléggé hálásak lenni a több mint 140 millió forintért, amit a krízisalapunkba utaltak a szeptember 13-i felhívás óta, és így reményt és túlélési esélyt biztosítottak a dolgozóinknak. Valamint nem tudunk eléggé hálásak lenni azoknak a munkatársainknak, akik a kritikus helyzetben is folytatják a munkájukat.

Jogilag talán, de morálisan semmiképpen sem elfogadható módon azt a magyar adófizetők 1%-os felajánlásaiból befolyó 71 millió forintot, amelyet az Oltalom Karitatív Egyesület támogatására szántak, a NAV teljes egészében elvonta.

Ezek az intézkedések egyre több alkalmazottunkat kényszerítenek felmondásra, a szakképesített munkaerő hiánya pedig intézmények átmeneti vagy végleges bezárásához vezethet.

Közel 20 ezer ember közvetlenül érintett – gyermekek, családok, hajléktalanok, idősek, nehéz sorsú anyák, állásukat elvesztő szociális munkások, pedagógusok.

Több száz nyilatkozat jutott el hozzánk, ahol a dolgozók, szülők, diákok és ellátottak kijelentik, hogy nem szeretnének fenntartót váltani, és nem tudnak más intézményben elhelyezkedni.

A helyi önkormányzatok is azt jelzik, hogy nem tudják az feladatainkat átvenni.

További részletekért kattints az alábbi MET-oldalra:

https://metegyhaz.hu/2023/10/10/sajtotajekoztato/

A templom már a zaciban – Az eladósodott MET Egyház és a kormány csatája

Az eddigi legalaposabb összefoglaló helyzetünkről a Szabad Európától!

A Szabadonban Báthory Róbert most megmutatja, hogy a vezető, Iványi Gábor szerint 2011 óta hogyan és milyen módszerekkel tesz keresztbe a Fidesz–KDNP a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek, és azt is, hogy mi van azokban az intézményekben, ahol hónapok óta nem kaptak fizetést a dolgozók.

https://www.youtube.com/watch?v=aHPtVpfMYuA

Krízisalapra gyűjtünk!
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
Számlaszám: OTP Bank Nyrt. 11708001-20520380


Meghívó

Ezúton szeretnénk meghívni a sajtó munkatársait a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) sajtótájékoztatójára.

Téma: Bejelentés a MET válsághelyzetének alakulásáról

Résztvevők: Iványi Gábor elnök, a MET dolgozóinak képviselői

Időpont: 2023. október 11., 13:00 óra

Helyszín: 1086 Budapest, Dankó utca 15., Fűtött Utca hajléktalanszálló

Kérjük, részvételi szándékukat az alábbi elérhetőségeken jelezzék:

gerendaseszter@metegyhaz.hu


Megbékélés Háza – Zenés áhítat / 2023. október 30. / Gulyás Márta növendékeinek kamaraestje

Megbékélés Háza – Zenés áhítat

2023. október 30. hétfő 19:00 óra

Gulyás Márta növendékeinek kamaraestje

Beethoven: A-dúr szonáta zongorára és gordonkára – I–II. tétel

Kasza Margit (gordonka) Amira Satey (zongora)

C. Franck: A-dúr szonáta hegedűre és zongorára – I–II. tétel

Fóris Zsófia (hegedű) Hargitai Leila (zongora)

Dvořák: Esz-dúr zongoranégyes – I–II. tétel

Vavrinecz András (hegedű) Ittzés Berta (mélyhegedű)

Hagiwata Izumi (gordonka) Szekrényessy Csanád (zongora)


Krízisalapra gyűjtünk!

Krízisalapra gyűjtünk!

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Számlaszám: OTP Bank Nyrt. 11708001-20520380

https://metegyhaz.hu/2023/09/29/2010-elott-sosem-volt-tartozasunk-a-mostani-helyzetet-nem-mi-okoztuk-valasz-dr-semjen-zsolt-egyhazpolitikaert-felelos-miniszternek/