„Start a jövőért” – Tesco támogatási program

Kedves Támogatóink!

Az Elesett Öregekért Alapítvány pályázati célját szavazással tudják segíteni 2025.02.16-ig a Tesco áruházakban. Minden vásárlás után 1 db zsetont kapnak a vásárlók, amelyet a gyűjtőládákba a helyszínen kell bedobni a kiválasztott programra.

Az Elesett Öregekért Alapítvány programjában a szenyéri Missziós Ház tisztasági festését szeretnénk megvalósítani, hogy az évente ide érkező több száz táborozó gyermeket tiszta körülmények várják, valamint 10 db kempingágyat szeretnénk vásárolni a férőhelynövelés érdekében.

Az alábbi Tesco áruházakban lehet szavazni az Elesett Öregekért Alapítvány projektjére:

– Marcali, Noszlopy u. 177.

– Nagyatád, Szabadság u. 38.

Köszönjük a támogatásukat!

(Forrás: https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet)


2025.01.26. "Tégy meg minden jót, ami tőled telik…" - Turóczi Ágnes - üzenete, felkérése – MET Egyház és az Oltalom támogatására

Kedves Támogatóink, Barátaink, Munkatársaink,

Azzal a kéréssel fordultunk önökhöz, hozzátok, látva, hogy a rövid, úgynevezett Reels videókkal több embert tudunk elérni, arra kértünk mindenkit, aki vállalja, hogy a saját arcával és hangjával rögzítene egy rövid (1 perc hosszúságú)

videóüzenetet, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, és az Oltalom Karitatív Egyesület nehéz helyzetben van, azt a közösségi csatornáinkon közzétennénk.

Nagyon sok videó érkezett, hálásan köszönjük!

Újabb videónkban Turóczi Ágnes üzenetét osztjuk meg.

Köszönet érte neki, és mindenkinek, aki vállalta támogatásunkat, terveink szerint naponta egy videót osztunk meg az összes csatornánkon.

Támogatásukat köszönettel fogadjuk a Szalmaszál Alapítvány számlájára.

Ez az a “fórum”, melyen keresztül most biztonsággal tudják támogatni a munkánkat a Repontokon (mellékelten látható az ehhez szükséges QR kód) –

vagy utalással a

Szalmaszál Alapítvány számlaszámára:

10400140-00033688-00000006 (K&H)

Külföldről utaláshoz:

IBAN: HU52 1040 0140 0003 3688 0000 0006

SWIFT/BIC: OKHBHUHB

Nagyon szépen köszönjük!

#szalmaszálahajléktalanokért#szalmaszál#szalmaszálalapítvány

https://youtu.be/nazFGC39aAE

2025.01.25. "Tégy meg minden jót, ami tőled telik…" - Arató András - üzenete, felkérése – MET Egyház és az Oltalom támogatására

Kedves Támogatóink, Barátaink, Munkatársaink,

Azzal a kéréssel fordultunk önökhöz, hozzátok, látva, hogy a rövid, úgynevezett Reels videókkal több embert tudunk elérni, arra kértünk mindenkit, aki vállalja, hogy a saját arcával és hangjával rögzítene egy rövid (1 perc hosszúságú)

videóüzenetet, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, és az Oltalom Karitatív Egyesület nehéz helyzetben van, azt a közösségi csatornáinkon közzétennénk.

Nagyon sok videó érkezett, hálásan köszönjük!

Újabb videónkban Arató András üzenetét osztjuk meg.

Köszönet érte neki, és mindenkinek, aki vállalta támogatásunkat, terveink szerint naponta egy videót osztunk meg az összes csatornánkon.

Támogatásukat köszönettel fogadjuk a Szalmaszál Alapítvány számlájára.

Ez az a “fórum”, melyen keresztül most biztonsággal tudják támogatni a munkánkat a Repontokon (mellékelten látható az ehhez szükséges QR kód) –

vagy utalással a

Szalmaszál Alapítvány számlaszámára:

10400140-00033688-00000006 (K&H)

Külföldről utaláshoz:

IBAN: HU52 1040 0140 0003 3688 0000 0006

SWIFT/BIC: OKHBHUHB

Nagyon szépen köszönjük!

#szalmaszálahajléktalanokért#szalmaszál#szalmaszálalapítvány

https://youtu.be/vpaM6AqtjKQ

2025.01.24. "Tégy meg minden jót, ami tőled telik…" - Nagy Blanka - üzenete, felkérése – MET Egyház és az Oltalom támogatására

Kedves Támogatóink, Barátaink, Munkatársaink,

Azzal a kéréssel fordultunk önökhöz, hozzátok, látva, hogy a rövid, úgynevezett Reels videókkal több embert tudunk elérni, arra kértünk mindenkit, aki vállalja, hogy a saját arcával és hangjával rögzítene egy rövid (1 perc hosszúságú)

videóüzenetet, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, és az Oltalom Karitatív Egyesület nehéz helyzetben van, azt a közösségi csatornáinkon közzétennénk.

Nagyon sok videó érkezett, hálásan köszönjük!

Újabb videónkban Nagy Blanka üzenetét osztjuk meg.

Köszönet érte neki, és mindenkinek, aki vállalta támogatásunkat, terveink szerint naponta egy videót osztunk meg az összes csatornánkon.

Támogatásukat köszönettel fogadjuk a Szalmaszál Alapítvány számlájára.

Ez az a “fórum”, melyen keresztül most biztonsággal tudják támogatni a munkánkat a Repontokon (mellékelten látható az ehhez szükséges QR kód) –

vagy utalással a

Szalmaszál Alapítvány számlaszámára:

10400140-00033688-00000006 (K&H)

Külföldről utaláshoz:

IBAN: HU52 1040 0140 0003 3688 0000 0006

SWIFT/BIC: OKHBHUHB

Nagyon szépen köszönjük!

#szalmaszálahajléktalanokért#szalmaszál#szalmaszálalapítvány

https://youtube.com/shorts/wlhZHJXoyvc?feature=share

Isten áldását kérjük minden kedves támogatónkra!

…és közben megy tovább a munka nálunk, úgy és azokkal, ahogy és akikkel lehet. Köszönjük, hogy kitartanak mellettünk – s így azok mellett is, akiknek segítséget nyújtunk. Isten áldását kérjük minden kedves támogatónkra!

#metegyház #mégegynap #szalmaszál

Többen kérdezték, mire van most leginkább szükség. Jelenleg erre:

– TARTÓS TEJ

– KRISTÁLYCUKOR

– TEAFŰ

– RIZS

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Természetesen minden másnak is örülünk, ezt segítségnek szánjuk magunk és azok számára, akik nehezen döntik el, mit is vásároljanak.

“Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.” (Máté evangéliuma)

Folyamatosan fogadjuk az adományokat. Központi e-mail címünk: info@metegyhaz.hu

ÁTVEVŐ PONTJAINK:

*BUDAPEST

A 3. kerületben BÉKÁSMEGYEREN. Egyeztetni telefonon kérjük, itt: +36 70 452 08 59

A 8. kerületi Dankó u. 11. szám alatt éjjel-nappal várja

adományaikat a portaszolgálat. Kérdéseikkel, felajánlásaikkal keressék Borsányi Aranka kollégánkat. Telefon: +36 70 459 36 81. E-mail: ari@wjlf.hu vagy info@metegyhaz.hu

* NYÍREGYHÁZA Metkápolna, Bessenyei tér 10. Telefon: +36 70 318 35 40 (Jónás Miklós lelkész)

* SZOLNOK MET Oltalom Idősek Otthona, Napsugár utca 19. Telefon: +36 70 967 9910 (Lakatos Anka intézményvezető) és +36 20 426 4471 (Bereczkiné B. Éva gazdasági ügyintéző)

Kérjük, ha a Dankó utcában járnak, és tehetik, hozzanak nekünk tartós élelmiszert, cukrot, tejet, lisztet, teafüvet, zsírt, margarint, konzervet. Nagyon örülünk búzadarának, lencsének, sárgaborsónak.

Boldogan fogadjuk a száraz szalámit, sajtot, gyümölcsöt, zöldséget, lekvárt, mézet.

Ha frissen vásárolt az élelmiszer, akkor nem tartósat is hálásan átveszünk, például margarint vagy zsírt!

A Domestos és a folyékony szappan kelendőek még nagyon.

POSTÁN vagy HÁZHOZ rendelve is fogadunk, kérjük, így címezzék: MET Borsányi Aranka, Budapest 1086, Dankó u. 11.

Köszönjük, hogy csak olyasmit hoznak, aminek a szavatossága nem járt le, ellenkező esetben tilos kiosztanunk.

Ruhaneműből tisztát, szárazat, sértetlent és évszakhoz illőt kérünk szépen, tárolási nehézségeink miatt a nyári ruhát például nem tudunk fogadni most.

Ha inkább anyagilag támogatna bennünket, annak is bizony bőven van helye.

Név: Szalmaszál Alapítvány

Számlaszámunk: 10400140-00033688-00000006 (K&H)

Külföldről:

IBAN: HU52 1040 0140 0003 3688 0000 0006

SWIFT/BIC: OKHBHUHB

Nagyon köszönjük!

Repontról is tudnak adományt küldeni a Szalmaszál A Hajléktalanokért Alapítványnak, betesszük a képek közé a QR kódot. Köszönjük!

Isten áldja meg Önöket!

#metegyház #szalmaszál #mégegynap #oltalom

(Forrás: https://www.facebook.com/metegyhaz ;
https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/)