Egyházunk, a MET bár bejegyzett minősítést kapott, korábbi státuszunkat nem kaptuk vissza!

Kedves híveink, barátaink, támogatóink!

Az elmúlt napokban a sajtóhoz eljuttatott közleményünket többen félreértelmezték.

Az állam nem kötött a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel (MET-tel) közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást, erre irányuló leveleinkre nem válaszolnak az illetékesek.

Korábbi státuszunkat tehát nem kaptuk vissza, jelenlegi ingatag anyagi helyzetünk erre az évtizedes jogtalanságra is visszavezethető. Az árdrágítások és a közelgő tél most különösen nagy kihívás elé állítanak bennünket és az intézményeinkben ellátott többezer gyermeket, időst, fogyatékkal élőt és hajléktalan embert.

Kérjük, ossza meg ezt a posztot a Facebookon, és támogasson bennünket, ha megteheti!

👇
https://oltalom.hu/hogyan-segithet/penzadomanyok/

Most minden forint számít!


Kedves Barátaink és Segítőink!

Nagy kéréssel fordulunk Önökhöz ismét.

Karácsonyra szánt adományokkal kapcsolatos segítséget szeretnénk kérni jövő héttől napi szinten, két különböző helyszínen.

Etele Pláza:

Időpont: november 30-tól december 22-ig, minden nap, egyszerre 2 fő, 10–19 óráig, 2 turnusban (10–15 és 15–19). A legfontosabb a napközbeni időszak lenne, azzal vagyunk a legnagyobb gondban.

Feladat: adományok átvétele

Városháza Park:

Időpont: november 30-tól december 22-ig, 9–21 óráig.

Egy nap 25-30 ember beosztás szerint, egyszerre 6-8 ember, 3 órás turnusokban, baráti társaságok is jöhetnek. A legfontosabb a napközbeni időszak lenne, azzal vagyunk a legnagyobb gondban.

Szívesen várjuk nyugdíjas korúak jelentkezését, akiknek ez az időszak nem jelentene problémát. Középiskolásokat is várunk, mert tudjuk igazolni nekik az 50 órás közösségi munkát.

Feladat: adományok átvétele

Jelentkezni kollégánknál a +36203710672-os telefonszámon,

illetve a lonyai@hotmail.com e-mail címen lehet.

Nagyon szépen köszönjük a segítséget előre is!

(A nyitókép csak illusztráció, forrása: infostart.hu)


CampusCULT – Meghívó

A nagy sikerű első CampusCULT eseményt követő második beszélgetés témája a mai Magyarország szociálpolitikai helyzete lesz, amiről szakértő vendégeink Kalmár Judit „Lelkek pásztora” c. portréfilmjének közös megtekintése után fognak beszélgetni.

A beszélgetés címe „Akik fosztogatják a szegényeket, akik elnyomják a szűkölködőket.” (Ámosz 4,1). Vendégeink: Iványi Gábor lelkész, akiről a „Lelkek pásztora” című portréfilm készült, továbbá Szikra Dorottya szociológus, Lakner Zoltán politológus, szociálpolitikus, Krémer Balázs szociológus.

A beszélgetést Dési János moderálja. 

A szervezők és a közreműködők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Időpont: 2022. december 7. szerda 17:30 (Jegyvásárlás 17 órától!)
Helyszín: Goldmark Terem, MAZSIHISZ, 1077 Bp., Wesselényi u. 7.

A rendezvény regisztrációhoz kötött. Amint elfogynak a helyek, de legkésőbb december 5-én a regisztrációt lezárjuk. Kérjük ITT regisztráljon!

Jegy csak a helyszínen, készpénzért vásárolható dec. 7-én 17 órától.
Jegyárak: 1000 Ft, diák és nyugdíjas jegy: 500 Ft.

Helyfoglalás érkezési sorrendben. Fontos! A Goldmark Terem 140 férőhelyes. Akinek itt már nem jut hely, a Díszteremben kivetítőn követheti a beszélgetést. Megértésüket köszönjük!

______________________________________________________________________

CampusCULT

a honlapon a hírekben: https://or-zse.hu/a-campuscult-december-7-en-folytatodik/

a honlapon az események között: https://or-zse.hu/event/a-campuscult-december-7-en-folytatodik/

facebook esemény: https://www.facebook.com/events/516402150381135?ref=newsfeed

regisztrációs link: https://forms.gle/zGQXNknh3nTxSfvs9


Közlemény – Újabb elvonások – Kemény tél elé néznek intézményeink és ez által az általunk segített ezrek is

Szeptember óta összesen már 130 millió forintnyi normatívát nem fizetett ki oktatási intézményeink után a Magyar Állam, ráadásul a NAV végrehajtási jogot jegyzett be mintegy húsz ingatlanunkra.

A tisztességgel elvégzett, államtól átvállalt feladataink működtetéséhez szükséges anyagi források 40-50 %-át a kormány arra való hivatkozással, hogy a közösségünk nem egyház, megvonta. Most a jelenlegi Ehtv. szerint is jogosultak lennénk a nélkülözhetetlen kiegészítő támogatásra (amit minden egyházi fenntartó is megkap). Ehelyett folyamatos sanyargatásnak vagyunk kitéve. A Belügyminisztériumhoz átkerült közoktatásügy államtitkára, Maruzsa Zoltán tavaly azzal vonta meg a támogatásunk utolsó töredékét (mintegy 95 millió forintot), hogy munkánk „nem megtérülő befektetés”. Az állam velünk szembeni több milliárdos tartozása teremtette azt a helyzetet, hogy mi magunk sem tudjuk teljesíteni a NAV felé maradéktalanul az adófizetéssel kapcsolatos kötelezettségeinket. Maruzsa Zoltán most, amikor elvonásokat foganatosított velünk szemben (mintegy 130 millió Ft értékben) azzal érvelt, hogy a fenntartónak mindenképpen kötelessége tartozásait kifizetni, s ha ez másként nem megy, tandíjat is szedhetnénk tanulóink családjaitól…

Hasonlóan barátságtalan lépés, hogy az adóhatóság bejelentette: tartozásaink biztosítására végrehajtási jogot jegyeztet be mintegy húsz ingatlanunkra (köztük több templom, parókia és olyan ingatlanok, amelyek szociális lakásként működnek, nehéz helyzetben élő családok élnek bennük). A cél tehát, hogy istentiszteleti helyeinktől is megfosszanak. Ilyet áléltünk már a kommunizmus alatt, amikor jómagam például több mint négy éven át elkobzott imaházunk előtt, az utcán kényszerültem prédikálni.

Ha mindez nem volna elég, újabb bizonytalanságnak tesz ki bennünket a hirtelen megugrott rezsiköltség és az élelmiszerárak hihetetlen megemelkedése. Eddig Isten kegyelméből és kedves támogatóink jóindulatából tudtuk mintegy ezer munkatársunk havi bérét fizetni, s képesek voltunk a legszükségesebb élelmiszerek, gyógyszerek és egyebek megvásárlására.

A tél átvészelésében azonban rendkívül sokat segítenek az anyagi és természetbeni támogatások, hiszen a korlátozások, az üzemanyag és vásárlási költségek már-már teljesíthetetlen nehézségeket okoznak. A MET\Oltalom által fenntartott intézményeink további működtetésére és az általunk ellátott többezer gyermek, idős, fogyatékkal élő, menekült és hajléktalan ember nehézségeinek enyhítésére adománygyűjtő kampányt indítottunk. Részletek: https://oltalom.hu/

Minden segítség jól jön, a legkisebb támogatás is sokat ér most.

Köszönjük!

Iványi Gábor, elnök


Hírmondó-kisfilmünk: „Atyám Háza” Idősek Otthona

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) nyíregyházi „Atyám Háza” Idősek Otthona öt évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, négy éve lehet tartós elhelyezést kapni az intézményben. 16 embert látunk el itt. A mindennapokban nagyon nagy gondot fordítanak arra, hogy az itt lakók mind fizikailag, mind szellemileg változatos tevékenységeket végezzenek: rajzoljanak, énekeljenek, táncoljanak.
Az időseket 12 gondozó látja el.

Hírmondó-kisfilmünk:

https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/videos/6074050575961892/

____________________________________

Az Oltalom Karitatív Egyesület a Facebookon:
https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/