Hírmondó-kisfilmünk: Bemutatkozik Wesley János Óvodánk – Balogh Ibolya, Ibike néni

Hírmondó-kisfilmünk:

Bemutatkozik Wesley János Óvodánk, mely a Dankó utca 11. szám alatt található:

Ide elsősorban hajléktalan szülők gyermekei járnak. Az egyik dajkánk Balogh Ibolya, Ibike néni, aki érettségi után rögtön ezen a pályán kezdett dolgozni. Eleinte Nagyecseden, aztán később felköltözött Budapestre. A legnagyobb öröm számára az, hogy átadhatja a gyermekeknek a tudását – vannak, akik ötven esztendővel később is emlékeznek a versekre, a dalokra, amiket vele tanultak – és megtaníthatja nekik a szerénység, az alázatosság fontosságát, és azt, hogy büszkén vállalják fel azt, hogy kik ők.

https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/videos/2845335108932847


Az Oltalom Karitatív Egyesület a Facebookon:
https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/


„A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség az én egyházam, a népszámláláskor a kérdőív 14. pontjában erről nyilatkozni is fogok.”

Kedves Hívőnk!

Bizonyára értesült róla, hogy a népszámlálás során a vallási hovatartozásról is lehet nyilatkozni a kérdőív 14. pontjában. Természetesen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség is szerepel a kérdőív által felajánlott lehetőségek között.

Amennyiben egyházunkhoz tartozónak gondolja magát, a most még két napig online is megteheti, hogy erről nyilatkozik a fenti pontban, ugyanis a KSH október 19. délelőtt 10 óráig meghosszabbította ezt a lehetőséget. Ha nem áll módjában interneten kitölteni a kérdőívet, november 20-ig népszámláló biztosok fogják személyesen felkeresni otthonában.

Sokat jelentene nekünk az is, ha minél többen bátorítanák a többi hívőt arra, hogy a MET-hez tartozónak nyilvánítsa magát.

Ehhez hatékony eszköz lehet, ha erről a szociális médiafelületeken közzétesz egy rövid videót, vagy szöveges posztot, amelyben érdemes elmondani, hogy miért támogatja az egyházat és miért vallja magát az egyházhoz tartozónak a népszámlálás során. Minél személyesebb, élményközpontúbb, annál erősebb és hitelesebb a videó\poszt.

Fontos, hogy a videó\poszt végén hangozzon el:

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség az én egyházam, a népszámláláskor a kérdőív 14. pontjában erről nyilatkozni is fogok.

Inspirációként itt küldünk egy már elkészült videót:

https://drive.google.com/file/d/1iA7D1pn4E1fWDdI4Sa8tSLmUmxwg2C-X/view?usp=sharing

https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/videos/795323498204522

Budapest, 2022. 10. 14.

 Tisztelettel:

 Iványi Gábor,

a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke


Az Oltalom Karitatív Egyesület a Facebookon:
https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/


Hírmondó-kisfilmünk:
Beszámoló a „Legyél a padtársam!” – Párbeszéd egy befogadó társadalomért – rendezvényről

Beszámoló a „Legyél a padtársam!” – Párbeszéd egy befogadó társadalomért – rendezvényről, mely az Inclusion4Schools projekt harmadik figyelemfelhívó rendezvényeként szerveződött Budapesten, 2022. szeptember végén, a H13 Közösségi Szolgáltató Térben. Az esemény házigazdája az Oltalom Karitatív Egyesület volt.

Magyarországon a családi háttér szerepe az egyén boldogulásában sokkal nagyobb, mint bárhol az EU-n belül. Ezen változtatni csak akkor tudunk, ha a kirekesztő, külön utas megoldások helyett a hátrányt szenvedő csoportok felé fordulunk, a társadalmi különbségek felszámolását, az esélyek kiegyenlítését tekintjük közös célunknak.

Hírmondó-kisfilmünk:

https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/videos/1774461646245192


Az Oltalom Karitatív Egyesület a Facebookon:
https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/


Segélyszállítmány a háború sújtotta Ukrajnába

„Másodjára vittünk segélyszállítmányt a háború sújtotta Ukrajnába az Oltalom Karitatív Egyesülettel együtt. A kijevi agglomerációban megtett utunk során megismert ukrán barátaink további segítséget kérnek. Hálózsákot, meleg ruhát, gyógyszert és ételt várnak.” (Magyar Kétfarkú Kutya Párt)

Ha te is szeretnél segíteni, itt tudod megtenni: http://koszpenz.ketfarkukutya.com/?product=adomanygyujtes-a-haboru-sujtotta-teruletek-megsegitesere

Ha tárgyi adománnyal segítnél (hálózsák, thermo zokni, meleg ruha, étel), az alábbi e-mail címre küldj levelet: kocsik.tekla@mkkp.hu

(Szöveg- és kép-forrás: https://ketfarkukutya.mkkp.party/ ; https://www.facebook.com/watch/?v=793145828576423&ref=sharing)


Partizán | Telepjáró: „Szegénység hétszeres áron” – Hajléktalanszállónk a Partizánon

Az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanszállójának intézményvezető-helyettese, Bagdi Tímea arról nyilatkozott a Partizán Telepjáró című műsorának, hogy az energiakrízis miatt várható intézménybezárások eredményeként egyre több hajléktalan ember megjelenésére számítanak:

https://www.youtube.com/watch?v=BAmiVk346qg