Köszönjük szépen az AmCham Alapítvány támogatását!

Az AmCham (Amerikai Kereskedelmi Kamara) Alapítvány közösségi oldala ( https://www.facebook.com/amerikaikereskedelmi.kamaraalapitvany ) adta közre a hírt:

"Az AmCham Alapítvány 1,5 millió forintos támogatást nyújt három oktatási intézmény alapítványának, segítve tanulóik távoktatásban való részvételét digitális eszközök vásárlásával.
AmCham Alapítvány kuratóriuma döntött arról, hogy az Adjuk Össze oldalon összegyűjtött adományokat - kiegészítve az AmCham tagvállalatok adományaival -, 1,5 millió forinttal támogatja a gyermekek távoktatásban való részvételét.
A kuratórium döntése alapján:

  • 500 ezer forinttal támogatjuk a MOGYORÓDI KÖZOKTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNYT, melyből nagyobb mennyiségű tableteket vásárolnak, melyeket a rászoruló diákok tartósan kölcsönkaphatnak, hogy tudjanak otthonról is bekapcsolódni az oktatásba.
  • 500 ezer forinttal támogatjuk az Oltalom Karitatív Egyesületet, melyből a Családok Átmeneti Otthona részére tartósan kölcsönbe adható Tableteket, valamint a Márokpapiban és Gemzsén működő szakképző iskolába laptopokat és tableteket. Jelenleg az intézményben több mint 300 diák tanul, sokuk számára az online oktatás, a szükséges eszközök hiánya miatt nehézséget okoz. Sajnos még mindig vannak olyan tanulóik, akiknek csak papíron tudják eljuttatni a tananyagot és a feladatokat, részükre szeretnének tableteket és/vagy laptopokat vásárolni, otthoni használatra. Az Egyesület tulajdonában maradnának az eszközök és használatra kerülnének kiadásra a diákoknak.
  • 500 ezer forinttal támogatjuk a A PIARISTA SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNYT, melyből két hátrányos helyzetű tanulónak laptopot vásárolhatnak.
    Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket minden támogatónknak, magánszemélyeknek, és cégeknek (AmCham Hungary, AmCham BSS, ExxonMobil, Interag, Kondor Holding, Sándor, Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Sutherland) akik segítettek megvalósítani céljainkat."

1791. március 2. – 2021. március 2. - 230 esztendeje hunyt el Wesley János

„Nem egy herkulesi termetű ember áll előttünk, válogatott falatokkal táplált, drága borokkal itatott, hatalmas, izmos alak, hanem egy kistermetű férfi, nem több hatvan kilónál, nyolcvanéves, szenvedélyek nélküli, az év nyolc hónapján át a szegények asztalánál ül, mindenféle ágyban és mindenféle szobában alszik, nincs felesége, nincsenek gyermekei, nincs otthona; és mégis mindig vidám, elégedett, mindig keményen dolgozik; az ifjúság erejével járja be a három királyság területét, minden nap kétszer prédikál termekben és a szabad ég alatt, templomokban, kápolnákban, kunyhókban, pajtákban, egyszóval mindenütt, ügyelve a nagyszámú ,társaság’ bonyolult és változó érdekeire, amelyek az ő és segítőtársai munkája nyomán jöttek létre. Ez a férfi valóságos csoda, amilyet csak ritkán lát a világ. Ha egyszer felismerte a kötelesség útját, rettenthetetlen lépésekkel végig járta azt. Sem félelem, sem csábítás nem tudta eltántorítani őrhelyétől, ahová a Mindenható állította. Bármilyen fáradságos legyen a munka, bármilyen sok a nélkülözés és a veszély, ő halad, és bízik Mestere oltalmazó és segítő erejében…” „Testvérem, Károly – jegyezte meg egyszer – korábbi nehézségeink közepette gyakran mondogatta: ha az Úr szárnyakat adna nekem, akkor repülnék! Erre azt feleltem neki: ha az Úr azt akarná, hogy repüljek, akkor hiszem, hogy szárnyaim is nőnének…”

(Szöveg-források: Garth Lean: A tűzből kikapott üszök. – Wesley János élete. Magyarországi Methodista Egyház, Budapest, 1981. 81-82. p.)


A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) – Jézus Krisztus egyetemes anyaszentegyházának egy tagjaként – örököse az anglikán egyházon belüli, Wesley János (John Wesley, 1703. június 17. – 1791. március 2.) angol teológus és lelkipásztor által elindított ébredési mozgalomnak, mely az alapító halála után, a XVIII. század végén metodista önálló egyházzá szerveződött. A MET, ami legrégibb örökségének Isten Igéjét, a Bibliát tekinti, a Magyarországi Metodista Egyházon belül a ’70-es évek közepén kialakult egyházszakadás nyomán jött létre. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség igyekszik segíteni mindazoknak, akik szolgálatát igénylik és elfogadják. A „wesleyánus” alapokon állva kötelességének tartja, hogy erejéhez mérten a szegényeket, elhagyatottakat, munkaképteleneket, védteleneket támogassa, és segítséget nyújtson az erkölcsi veszélyeztetettek számára is.

(A fotó forrása: oltalom.hu; a képen a 2000 óta álló Wesley János-mellszobor a Wesley János Lelkészképző Főiskola /WJLF/ udvarában;
a Budapest – VIII. kerület, Dankó utca 11. szám alatt. Árkosi-Nagy Judit alkotása.)

Az adó 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nekünk nagyon sokat segít!

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) technikai száma: 0444
Az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) adószáma: 19010409-1-42

Az adó 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nekünk nagyon sokat segít!

Köszönjük szépen, ha egyházi 1%-os felajánlásoddal Jézus Krisztus egyetemes anyaszentegyházának egy tagját, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, civil 1%-os felajánlásoddal pedig az Oltalom Karitatív Egyesületet támogatod!

Részletek az 1% felajánlásáról: https://metegyhaz.hu/adomanyozas/#1547669371389-e586e165-2843 , https://oltalom.hu/hogyan-segithet/1-felajanlas/

„Mindenkit Isten áldjon meg, s adjon ezerszer annyit mindenkinek, mint amennyit adott!”


Megbékélés Háza – Zenés áhítat, 2021. március 29. hétfő, 18.00 óra

Lakatos Diána (ének) Miczinger Ilona (zongora) hangversenye

Bach: Herz und Mund und Tat und Leben (kantáta) – Jesus bleibet meine Freude, BWV 147:10
Gott, wie gross ist deine Güte, BWV 462
Máté-passió – Ich will dir mein Herze schenken – ária, BWV 244:19
Händel: Messiás – How beautiful are the feet – ária
Haydn: Missa brevis – Benedictus
C-dúr szonáta – I. tétel, Hob XVI:50

Rossini: Petite messe solennelle – Crucifixus
Saint-Saëns: Ave Maria
Fauré: Requiem – Pie Jesu
Arenszkij: Melódia
Bizet: Agnus Dei
Puccini: Salve Regina
Tosti: Preghiera

Az online közvetítés megtekintése ingyenes!
Elérhető lesz a Youtube-on MET Egyház néven,
a Facebookon az Oltalom Karitatív Egyesület,
a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség,
valamint a gyülekezeti csoportok oldalain.
Honlapjainkon is van hivatkozás az élő közvetítéshez: www.metegyhaz.hu, oltalom.hu és www.megbekelestemplom.hu

Segítsen szervezeteinknek adományozással! Minden adomány közvetlenül arra szolgál, hogy változtasson ügyünkön.

Tisztelt Támogatóink!

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) ismert bankszámláira lehet utalni, megkapjuk az összegeket. Köszönünk szépen minden támogatást!

https://oltalom.hu/hogyan-segithet/penzadomanyok/ , https://metegyhaz.hu/adomanyozas/

“Mindenkit Isten áldjon meg, s adjon ezerszer annyit mindenkinek, mint amennyit adott!”