Köszönet aHang kampányplatformon adományozóknak!

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek eddig több mint 4 millió forintot adtak össze az aHang kampányplatformon adományozók – közölte az aHang szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Február végén indított petíciót a szabad.ahang.hu oldalon az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azért, hogy a MET visszakapja egyházi státuszát. Magyarország ugyanis még nem tett eleget az Alkotmánybíróság 2013. évi határozatában (6/2013. (III. 1.) AB határozat), valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletében foglaltaknak.

Bár a MET nemrég visszakapta technikai számát, vagyis újra lehet nekik adni az szja egyházaknak felajánlható 1 százalékát, egyházi státuszukat továbbra sem kapták vissza. Így nem kapják meg az állami támogatást sem a felajánlások után.

Ebben az ügyben a MET már pert nyert Strasbourg-ban a magyar állammal szemben, ezért kártérítést is kapott, de csak visszamenőleg, a 2017 előtti támogatásra.
– Azonban 2017-2020 között változatlanul nem, arra hivatkozva, hogy a bírósági döntés csak a visszamenőleges kifizetésre kötelezte őket, egyházi státuszunk rendezésére nem – ami egyébként nem felel meg a valóságnak. Tehát egyházi státuszunk ügye változatlanul nincs rendezve
– mondta korábban Iványi Gábor.

Közölték, hogy az egyházi státusz visszaszerzéséért indított petíciót már több mint 16 ezren írták alá.

Ennek kapcsán Varga Máté, az aHang ügyvezető igazgatója elmondta: „A MET olyan feladatokat vállal át az államtól, amit az állam egyszerűen nem tud elvégezni, hatalmas forráshiánnyal küzd a szociális ágazat. Ezt az űrt töltik be Iványi Gáborék a hajléktalanellátással, utcai szociális munkával, szegény családból származó és SNI-s gyermekek nevelésével és oktatásával, idősotthonaikkal. Elfogadhatatlan, hogy az állam mégis őket vegzálja.”

Varga Máté elmondta, hogy a petíciót aláírók kérés nélkül elkezdtek pénzt adományozni az aHangnak azért, hogy támogassák az ügyet.
Ezt az összeget, több mint 4 millió forintot 800 magányszemély, kicsivel több mint egy hét alatt adta össze.
Varga Máté közölte, hogy ezt az összeget még feljebb szeretnék tornászni, a kampány népszerűsítésének költségeit pedig saját forrásokból fedezik. Adományozni továbbra is lehet a számukra.

Iványi Gábor az alábbi szavakkal köszönte meg az adományt: „Mindenkit Isten áldjon meg, s adjon ezerszer annyit mindenkinek, mint amennyit adott!”

( Forrás: https://nepszava.hu/3112644_tobb-millio-forint-adomany-gyult-ossze-keres-nelkul-ivanyi-gabor-egyhazanak )


We demand the immediate restoration of the church status of the Hungarian Evangelical Fellowship, which lost its church status unconstitutionally and in violation of the freedom of religion, the prohibition of discrimination and the right to fair trial due to an arbitrary legislative amendment introduced by the Hungarian government in 2011.

We demand the immediate restoration of the church status of the Hungarian Evangelical Fellowship, which lost its church status unconstitutionally and in violation of the freedom of religion, the prohibition of discrimination and the right to fair trial due to an arbitrary legislative amendment introduced by the Hungarian government in 2011.

The Hungarian Evangelical Fellowship (HEF) is a Christian church of Methodist denomination in Hungary which gained its church status in 1981, after years of struggle in the Communist era. The HEF founded the Oltalom Charity Foundation in … and maintains some 20 social and educational institutions with around 1300 employees, serving the most impoverished segments of society (Roma or disabled children, elderly or homeless people, etc.). The scope of its social and educational activity reaches some 20,000 persons concerned (including 3000 children). For its excessive and invaluable work in Hungary in promoting the rights of the socially most deprived segments of society, the Oltalom Charity Association, led by Gábor Iványi, received the European Citizen Award of the European Parliament in 2020.

HEF also established the John Wesley Theological College in 1991, which has been operating ever since as an important place of education in the field of social sciences, theological, environmental and pedagogical studies. Ever since its establishment, the HEF and its institutions, including the John Wesley Theological College are strongly committed to constitutional and democratic values, to the equal dignity of all and to the protection of human rights and rule of law. The HEF and its president, Dr.Gábor Iványi have repeatedly stood up for these values and continued to do so after the illiberal turn of Hungary, refusing to support undemocratic government policies.

In consequence of this, on the 1st of January 2012, the HEF lost its church status and – at the same time – its institutions lost all their direct state funding. Despite the several legal processes launched to rectify the situation, despite two Constitutional Court decisions in 2011 and in 2013 and the 2014 judgment of the European Court of Human Rights achieved in favour of the HEF, the Hungarian Evangelical Fellowship’s church status has not been restored, and, thus, its institutions, including WJLF, have no legally guaranteed access to related state support either.So far, the HEF could more or less secure the under-financed operation of its social and educational institutions through special contracts concluded with the Hungarian government, which covered around half? of the related costs.

In late August 2020, it was announced that the state will cut the funding of the educational institutions maintained by the Hungarian Evangelical Fellowship,which put their operation in an immediate peril.Due to the measures taken by the government, the HEF lost half of the state funding related to the public educational tasks they undertook, which practically made the maintenance of their schools impossible, leaving the impoverished, highly vulnerable children under their care in total uncertainty. The loss suffered by HEF in the school year of 2020/2021 reached 95,000,000 forints (263,000 euros) This was followed by the confiscation of remaining resources available for HEF in October 2020 and in February 2021 (around 1 million Euro) by the Hungarian authorities on the basis of HEF’s alleged tax and social security arrears. Meanwhile, in fact the state is in arrears towards HEF by an amount of around cc. 17.143.000 Euro, which consists of those state subsidies and allowances the HEF – as a church – would have received, among others, from personal income tax offerings of citizens only open to churches or for the maintenance of their social and educational institutions, if HEF had not lost its church status unlawfully in 2012.

In its dire need and bleak situation, in the name of humanity, justice and equity, the HEF saw no alternative but to turn to the general public, to people of good will in Europe and all over the world for their support in its struggle against the arbitrary actions of an increasingly authoritarian regime, which disregards rule of law, its human rights protection obligation and the general welfare of its most vulnerable citizens.

In view of this, wecall upon the Hungarian government to immediately restore the unlawfully withdrawn church status of the Hungarian Evangelical Fellowship, ensure the operation of its educational and social institutions and, thus, their invaluable work conducted in the service of the most vulnerable, impoverished segments of society.


Segítségkérés - élelmiszercsomag

Iskoláink, óvodáink leállásával a gyermekek otthoni étkeztetése nehéz feladat elé állít bennünket, ezért ismét támogatóinkhoz fordulunk.

Minden tartós és egyéb élelmiszeradományt örömmel fogadnánk az elkövetkezendő hetekben, amit aztán eljuttatunk a tanulóinkhoz és családjaikhoz, így megoldva, pótolva a gyerekek étkezését.

Az adományokat szokás szerint a Dankó utca 11. szám alatt tudjuk átvenni, ide lehet kérni élelmiszeráruháztól házhoz-szállítást is.

Aki pedig inkább utalni szeretne, az alábbi számlákra tudja megtenni:

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség 11708001-20520380
Oltalom Karitatív Egyesület 10400140-00026699-00000006

…és a PayPal számlák:
MET PayPal: info@metegyhaz.hu
OKE PayPal: oltalom@oltalom.hu

Közleménybe kérjük beírni, hogy "élelmiszer".

Köszönjük előre is a segítségeket!


Köszönjük szépen az AmCham Alapítvány támogatását!

Az AmCham (Amerikai Kereskedelmi Kamara) Alapítvány közösségi oldala ( https://www.facebook.com/amerikaikereskedelmi.kamaraalapitvany ) adta közre a hírt:

"Az AmCham Alapítvány 1,5 millió forintos támogatást nyújt három oktatási intézmény alapítványának, segítve tanulóik távoktatásban való részvételét digitális eszközök vásárlásával.
AmCham Alapítvány kuratóriuma döntött arról, hogy az Adjuk Össze oldalon összegyűjtött adományokat - kiegészítve az AmCham tagvállalatok adományaival -, 1,5 millió forinttal támogatja a gyermekek távoktatásban való részvételét.
A kuratórium döntése alapján:

  • 500 ezer forinttal támogatjuk a MOGYORÓDI KÖZOKTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNYT, melyből nagyobb mennyiségű tableteket vásárolnak, melyeket a rászoruló diákok tartósan kölcsönkaphatnak, hogy tudjanak otthonról is bekapcsolódni az oktatásba.
  • 500 ezer forinttal támogatjuk az Oltalom Karitatív Egyesületet, melyből a Családok Átmeneti Otthona részére tartósan kölcsönbe adható Tableteket, valamint a Márokpapiban és Gemzsén működő szakképző iskolába laptopokat és tableteket. Jelenleg az intézményben több mint 300 diák tanul, sokuk számára az online oktatás, a szükséges eszközök hiánya miatt nehézséget okoz. Sajnos még mindig vannak olyan tanulóik, akiknek csak papíron tudják eljuttatni a tananyagot és a feladatokat, részükre szeretnének tableteket és/vagy laptopokat vásárolni, otthoni használatra. Az Egyesület tulajdonában maradnának az eszközök és használatra kerülnének kiadásra a diákoknak.
  • 500 ezer forinttal támogatjuk a A PIARISTA SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNYT, melyből két hátrányos helyzetű tanulónak laptopot vásárolhatnak.
    Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket minden támogatónknak, magánszemélyeknek, és cégeknek (AmCham Hungary, AmCham BSS, ExxonMobil, Interag, Kondor Holding, Sándor, Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Sutherland) akik segítettek megvalósítani céljainkat."

1791. március 2. – 2021. március 2. - 230 esztendeje hunyt el Wesley János

„Nem egy herkulesi termetű ember áll előttünk, válogatott falatokkal táplált, drága borokkal itatott, hatalmas, izmos alak, hanem egy kistermetű férfi, nem több hatvan kilónál, nyolcvanéves, szenvedélyek nélküli, az év nyolc hónapján át a szegények asztalánál ül, mindenféle ágyban és mindenféle szobában alszik, nincs felesége, nincsenek gyermekei, nincs otthona; és mégis mindig vidám, elégedett, mindig keményen dolgozik; az ifjúság erejével járja be a három királyság területét, minden nap kétszer prédikál termekben és a szabad ég alatt, templomokban, kápolnákban, kunyhókban, pajtákban, egyszóval mindenütt, ügyelve a nagyszámú ,társaság’ bonyolult és változó érdekeire, amelyek az ő és segítőtársai munkája nyomán jöttek létre. Ez a férfi valóságos csoda, amilyet csak ritkán lát a világ. Ha egyszer felismerte a kötelesség útját, rettenthetetlen lépésekkel végig járta azt. Sem félelem, sem csábítás nem tudta eltántorítani őrhelyétől, ahová a Mindenható állította. Bármilyen fáradságos legyen a munka, bármilyen sok a nélkülözés és a veszély, ő halad, és bízik Mestere oltalmazó és segítő erejében…” „Testvérem, Károly – jegyezte meg egyszer – korábbi nehézségeink közepette gyakran mondogatta: ha az Úr szárnyakat adna nekem, akkor repülnék! Erre azt feleltem neki: ha az Úr azt akarná, hogy repüljek, akkor hiszem, hogy szárnyaim is nőnének…”

(Szöveg-források: Garth Lean: A tűzből kikapott üszök. – Wesley János élete. Magyarországi Methodista Egyház, Budapest, 1981. 81-82. p.)


A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) – Jézus Krisztus egyetemes anyaszentegyházának egy tagjaként – örököse az anglikán egyházon belüli, Wesley János (John Wesley, 1703. június 17. – 1791. március 2.) angol teológus és lelkipásztor által elindított ébredési mozgalomnak, mely az alapító halála után, a XVIII. század végén metodista önálló egyházzá szerveződött. A MET, ami legrégibb örökségének Isten Igéjét, a Bibliát tekinti, a Magyarországi Metodista Egyházon belül a ’70-es évek közepén kialakult egyházszakadás nyomán jött létre. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség igyekszik segíteni mindazoknak, akik szolgálatát igénylik és elfogadják. A „wesleyánus” alapokon állva kötelességének tartja, hogy erejéhez mérten a szegényeket, elhagyatottakat, munkaképteleneket, védteleneket támogassa, és segítséget nyújtson az erkölcsi veszélyeztetettek számára is.

(A fotó forrása: oltalom.hu; a képen a 2000 óta álló Wesley János-mellszobor a Wesley János Lelkészképző Főiskola /WJLF/ udvarában;
a Budapest – VIII. kerület, Dankó utca 11. szám alatt. Árkosi-Nagy Judit alkotása.)